Tisztelt Polgármester Úr!

Megmondom az őszintét, én nagyon örülök, hogy végre valaki kíváncsi rám is. Itt dolgozom már huszonöt éve, de Józsi, a gondok, ez a rohadék állat sosem azt kérdezi, mi van készen, hanem, hogy mi nincs. Az egy szemét, de persze tudom, Polgármester Úr már jól ismeri őt…

Tehát én csak örülök, hogy megkérdezi tőlem, mivel telik el egy napom. Reggel ötkor kelek, már harminc éve, kurva strapás egy dolog, de ezzel a végzettséggel hülye lenne bárki fölvenni engem – meg aztán lopok is, ezzel volt mindig a gond másutt. Itt, a hivatalban nincs gond, itt annyian lopnak, hogy az enyém már fel sem tűnik.

Na, szóval, felkelek reggel, megfőzöm a kávét az uramnak, a gyereknek meg csinálok egy szendvicset. Főiskolás a szentem, de olyan lusta, mint hat másik. Ha a szobáját látná a Polgármester Úr, sikítana. Fél hatkor kel az uram, megropogtatja a csontjait, fingik, böfög – így indul a reggel.

Hétkor vagyok bent a Gizivel együtt. Felvesszük a kulcsokat, aztán elmegyünk a kávégéphez. Iszunk egy hosszút, tudja, azt a nyolcvan forintosat, meg elszívunk egy cigit komótosan. Aztán tessék-lássék letörölgetjük az asztalt az irodákban. Nem igazán lehet takarítani, mert ezek a nadrágos urak olyan kuplerájt hagynak az asztalukon, hogy az valami fogalom.

A kollégák fél nyolc és nyolc között jönnek, Ancsa behozza az új katalógust, azt azért mindig megnézzük. A Feri meg friss gyümölcsöt hoz a telkéről, szoktam venni, mert valahogy olyan jó íze van. Szívből ajánlom Polgármester Úrnak is.

Tizenegykor kibontjuk az ebédet, ha Józsi, ez a vadbarom, éppen nem talál ki valamit. A múltkor is asztalokat hordatott velünk. Biztosan észrevette Maga is, hogy a vakoknak csinált útra rakatta rá végig a folyosón, úgyhogy ha valaki az Okmányirodába megy, tuti, hogy pofára esik benne. De nem vagyok annyira hülye, hogy gondolkodjak a főnök utasításain, csak csinálom, mint az állat.

Azért szeretek a hivatalban dolgozni, mert mindig akad valami, amit félre tudunk tenni. Tisztítószert, gyufát, villanykörtét, szerszámot, szöget évtizedek óta nem vettem, mindig van elég otthon. Félretesszük egy időre, ha nem keresi senki, hazavisszük.

Ebéd után még kimegyünk a városba is a lányokkal, mert van egy lista, hogy kinek mit kellene hozni, kicsi árrésért megvesszük neki. Voltaképpen ebből van rendes pénz, nem a havi hatvanezerből, amit a takarításért kapok.

Ja, szoktam még porszívózni is, meg kéthavonta lecsutakolni az ablakokat, de valamiért mindig szólnak, hogy azonnal hagyjam abba, mert valami fontos tárgyalás van éppen. Nem nagyon bírják a zajt ezek a nadrágos urak, nem tudom, miért…

Hat után érek haza, az uram már otthon nézi a tévét, a gyerek meg valami ricsajt bömböltet a szobájában. Az ember megiszik egy-két sört, meg is dönget, ha nem túl fáradt. Aztán döglünk, mert reggel megint jönni kell…

 Tisztelettel:

Nebetűzz Jolán
 takarítónő