A pedagógus ma Svejk

A pedagógus ma Švejk

A Népszabadság ma azt kérdezi, hivatalnok-e tanár, vagy alkotó értelmiségi. Azt gondolom, hogy a legtöbben alkotó értelmiségiek a jó hivatalnok álcájában. Azaz Švejkek.

Minden lehet hír, amire kíváncsiak vagyunk

Az újságírás a kíváncsiság mestersége (ahogy Bodor Pál írja). Bár az is lényeges, de elsősorban itt nem az újságot író ember személyes érdeklődéséről van szó, hanem arról, hogy amit megír, arra kíváncsi-e kettő, húsz, kétszáz vagy kétszázezer ember. Persze lényeges még Havas Henrik kiegészítése: az ellenőrzött és igaznak bizonyult információt fel kell dolgozni, és közzététele nem sérthet köz-, vagy jogos magánérdeket.


Darányi Ignáccal Igazfalván

Darányi Ignáccal Igazfalván

Lássátok, miért szeretünk itt élni. Van hegyünk, dombjaink, síkságunk és folyónk. Itt nincs földcsuszamlás, földrengés és árvíz se – mondta Ihász Edit tanárnő, idegenvezető Temes megyében, a Ruszka-havas északnyugati lábánál a Bega partja menti országúton március utolsó hétvégéjén. Románia kissé elfeledett, a természet szépségeivel megáldott, de nehéz sorsot nyújtó tájain jártunk.

Pénecolás (tradíció és kultúra)

Pénecolás (tradíció és kultúra)

Évszázadokkal ezelőtt első királyunk, István vérrel és erőszakkal a keresztény Európához kötötte a magyarokat. Utódai több-kevesebb sikerrel ezen a megkezdett úton tartották a vonakodó, ősi szokásait sokáig őrző népet. Az Ázsiából érkező hódítók azonban hamar térdre kényszerítették az országot. A magyarok idővel beletörődtek, hogy valójában nem urai sorsuknak. A tatár, török, osztrák, orosz érdekszférában élve megtanultak kibekkelni, alámerülni, átvészelni, túlélni. Nem kezdeményezni, hanem sodródni.


Az utolsó pacal Doktor úr! Nem vagyok őrült! Kérem, higgyen nekem! Mindent meg tudok magyarázni. Sora volt az egész történetnek. Úgy indult, hogy rágyújtottam a fordulóban, ahogy huszonöt éve mindig. Akkor lépett mellém az az öregember. Mosolygott, közben meg valami szokatlan kedvesség áradt belőle. De a szaga volt a legfurcsább. Amikor gyerek voltam, a muterék templomba járattak. A tisztelendő úr reverendájának volt ez a szaga, mint az öregnek. Csak állt mellettem, és sokáig nem szólt. Végül aztán megbökte a karom. „Már csak öt órád maradt.” Ennyit mondott, és közben is mosolygott. Először nem értettem. Még hat köröm volt hátra a melóból, kétszer húsz perc szünettel, abból meg sehogy sem jön ki az öt óra. „Az életedből, úgy értem.” Mintha olvasott volna a gondolataimban.
A meetinggyárban Annyira szép az iroda abban a felújított szecessziós belvárosi épületben! De vonzó volt a heti 38 óra elvárt jelenlét, a kajacsekk, a ruhapénz és a teljesen legális jövedelem is. Meg aztán, hogyan is állhattam volna ellen Robi hívásának! A mindig elegáns, drága parfümillatot árasztó, sármos, itt-ott őszülő agglegény bárkit levett a lábáról, nehogy engem. Új típusú, mint mondta, sikerre ítélt céget visz, segítenék-e. Mi az, hogy? Nagyon is!
Ne politizálj! Apám azt mondta: ne politizálj! Egy hozzáértő, magabiztos mesteremberre mindig szükség van, de csak ha távol tartja magát a politikától. Nem engedte, hogy munkaközösségi tag legyek, lebeszélt, amikor be akartam lépni a rendszerváltó pártba, ürügyet talált, hogy otthon maradjak, amikor a kollégák tüntettek. Így aztán húsz éve minden reggel elmentem megtartani az óráimat, délben otthon ebédeltem, a délutánjaimat kivétel nélkül azzal töltöttem, hogy apámnak segítettem rendben tartani a házat. Ne politizálj – mondta, ha megpróbáltam szóba hozni valamilyen aktuális közéleti témát.
Vissza a munkásosztályba A közönség halkan morajlott, amikor a fiatalember fellépett a színpadra. Széles csíkos ingben, posztómellényben, kopott fekete farmerben, saruban mezítláb állt meg a mentorok előtt. Hosszú hajából indult szemüvegkerete, amely kerek, enyhén sötétített lencséket tartott. Oldalán mint törött fegyver lógott a hathúros gitár. Megköszörülte a torkát, majd köszönt: – Sziasztok!
Tartalom átvétel
More comments here