Minek ma már szerkesztőség?

Minek ma már szerkesztőség?

Tiboru, a Konteó blog szerzője a Cink Nyári Ródsójánál teszi fel a kérdést, mégis minek egy online, főleg közösségi tartalomra épülő újságnak szerkesztőséget fenntartani.

A pedagógus ma Svejk

A pedagógus ma Švejk

A Népszabadság ma azt kérdezi, hivatalnok-e tanár, vagy alkotó értelmiségi. Azt gondolom, hogy a legtöbben alkotó értelmiségiek a jó hivatalnok álcájában. Azaz Švejkek.


A fiatalok a legfontosabbak (alátámasztás és indokolás)

A fiatalok a legfontosabbak (alátámasztás és indokolás)

A szaktanár bement az igazgatóhoz februárban, hogy szóljon, a júniusi mestervizsgához szükség van néhány köbméter n anyagra és huszonöt darab k eszközre a diákoknak. Az igazgató egyetértéséről biztosította. Levelet írt az intézményfenntartó központnak. Értesítették, hogy rendben van, kérjen árajánlatot, előleget, vásárolja meg a szükséges dolgokat. A legfontosabbak a diákok.

Domesztikált barbár

Domesztikált barbár

Az angolok természetesen minden helyszínre hoztak egy embert, aki ott született, de már huzamosabb ideje Angliában él. Így igyekeztek tompítani a sokkot, ami a királynő alattvalóját érheti a barbárok földjén – Lengyelországban, Lettországban és Magyarországon. Az Európai Unió által finanszírozott, diákoknak szóló, egymás megismerését szolgáló projekt keretében az elmúlt négy napot Lettországban töltöttem.


Az utolsó pacal Doktor úr! Nem vagyok őrült! Kérem, higgyen nekem! Mindent meg tudok magyarázni. Sora volt az egész történetnek. Úgy indult, hogy rágyújtottam a fordulóban, ahogy huszonöt éve mindig. Akkor lépett mellém az az öregember. Mosolygott, közben meg valami szokatlan kedvesség áradt belőle. De a szaga volt a legfurcsább. Amikor gyerek voltam, a muterék templomba járattak. A tisztelendő úr reverendájának volt ez a szaga, mint az öregnek. Csak állt mellettem, és sokáig nem szólt. Végül aztán megbökte a karom. „Már csak öt órád maradt.” Ennyit mondott, és közben is mosolygott. Először nem értettem. Még hat köröm volt hátra a melóból, kétszer húsz perc szünettel, abból meg sehogy sem jön ki az öt óra. „Az életedből, úgy értem.” Mintha olvasott volna a gondolataimban.
A meetinggyárban Annyira szép az iroda abban a felújított szecessziós belvárosi épületben! De vonzó volt a heti 38 óra elvárt jelenlét, a kajacsekk, a ruhapénz és a teljesen legális jövedelem is. Meg aztán, hogyan is állhattam volna ellen Robi hívásának! A mindig elegáns, drága parfümillatot árasztó, sármos, itt-ott őszülő agglegény bárkit levett a lábáról, nehogy engem. Új típusú, mint mondta, sikerre ítélt céget visz, segítenék-e. Mi az, hogy? Nagyon is!
Ne politizálj! Apám azt mondta: ne politizálj! Egy hozzáértő, magabiztos mesteremberre mindig szükség van, de csak ha távol tartja magát a politikától. Nem engedte, hogy munkaközösségi tag legyek, lebeszélt, amikor be akartam lépni a rendszerváltó pártba, ürügyet talált, hogy otthon maradjak, amikor a kollégák tüntettek. Így aztán húsz éve minden reggel elmentem megtartani az óráimat, délben otthon ebédeltem, a délutánjaimat kivétel nélkül azzal töltöttem, hogy apámnak segítettem rendben tartani a házat. Ne politizálj – mondta, ha megpróbáltam szóba hozni valamilyen aktuális közéleti témát.
Vissza a munkásosztályba A közönség halkan morajlott, amikor a fiatalember fellépett a színpadra. Széles csíkos ingben, posztómellényben, kopott fekete farmerben, saruban mezítláb állt meg a mentorok előtt. Hosszú hajából indult szemüvegkerete, amely kerek, enyhén sötétített lencséket tartott. Oldalán mint törött fegyver lógott a hathúros gitár. Megköszörülte a torkát, majd köszönt: – Sziasztok!
Tartalom átvétel
More comments here