Minek ma már szerkesztőség?

Minek ma már szerkesztőség?

Tiboru, a Konteó blog szerzője a Cink Nyári Ródsójánál teszi fel a kérdést, mégis minek egy online, főleg közösségi tartalomra épülő újságnak szerkesztőséget fenntartani.

A pedagógus ma Svejk

A pedagógus ma Švejk

A Népszabadság ma azt kérdezi, hivatalnok-e tanár, vagy alkotó értelmiségi. Azt gondolom, hogy a legtöbben alkotó értelmiségiek a jó hivatalnok álcájában. Azaz Švejkek.


Ez szart sem ér

Ez szart sem ér

Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér – Verrasztó Dávid szavai ezek, közvetlenül azután, hogy 400 méter vegyesen eddigi sportpályafutása legnagyobb sikerét érte el. A szövetség úgymond megütközve fogadta Verrasztó nyilatkozatát. Pedig nincs itt semmi kirívó – munkába járó milliók élik meg nap mint nap, hogy a teljesítménynek, a felkészültségnek, a hozzáértésnek ebben az országban nincs valódi sikere. Te például emlékszel, mikor dicsértek meg utoljára a munkahelyeden?

A fiatalok a legfontosabbak (alátámasztás és indokolás)

A fiatalok a legfontosabbak (alátámasztás és indokolás)

A szaktanár bement az igazgatóhoz februárban, hogy szóljon, a júniusi mestervizsgához szükség van néhány köbméter n anyagra és huszonöt darab k eszközre a diákoknak. Az igazgató egyetértéséről biztosította. Levelet írt az intézményfenntartó központnak. Értesítették, hogy rendben van, kérjen árajánlatot, előleget, vásárolja meg a szükséges dolgokat. A legfontosabbak a diákok.


Az utolsó pacal Doktor úr! Nem vagyok őrült! Kérem, higgyen nekem! Mindent meg tudok magyarázni. Sora volt az egész történetnek. Úgy indult, hogy rágyújtottam a fordulóban, ahogy huszonöt éve mindig. Akkor lépett mellém az az öregember. Mosolygott, közben meg valami szokatlan kedvesség áradt belőle. De a szaga volt a legfurcsább. Amikor gyerek voltam, a muterék templomba járattak. A tisztelendő úr reverendájának volt ez a szaga, mint az öregnek. Csak állt mellettem, és sokáig nem szólt. Végül aztán megbökte a karom. „Már csak öt órád maradt.” Ennyit mondott, és közben is mosolygott. Először nem értettem. Még hat köröm volt hátra a melóból, kétszer húsz perc szünettel, abból meg sehogy sem jön ki az öt óra. „Az életedből, úgy értem.” Mintha olvasott volna a gondolataimban.
A meetinggyárban Annyira szép az iroda abban a felújított szecessziós belvárosi épületben! De vonzó volt a heti 38 óra elvárt jelenlét, a kajacsekk, a ruhapénz és a teljesen legális jövedelem is. Meg aztán, hogyan is állhattam volna ellen Robi hívásának! A mindig elegáns, drága parfümillatot árasztó, sármos, itt-ott őszülő agglegény bárkit levett a lábáról, nehogy engem. Új típusú, mint mondta, sikerre ítélt céget visz, segítenék-e. Mi az, hogy? Nagyon is!
Ne politizálj! Apám azt mondta: ne politizálj! Egy hozzáértő, magabiztos mesteremberre mindig szükség van, de csak ha távol tartja magát a politikától. Nem engedte, hogy munkaközösségi tag legyek, lebeszélt, amikor be akartam lépni a rendszerváltó pártba, ürügyet talált, hogy otthon maradjak, amikor a kollégák tüntettek. Így aztán húsz éve minden reggel elmentem megtartani az óráimat, délben otthon ebédeltem, a délutánjaimat kivétel nélkül azzal töltöttem, hogy apámnak segítettem rendben tartani a házat. Ne politizálj – mondta, ha megpróbáltam szóba hozni valamilyen aktuális közéleti témát.
Vissza a munkásosztályba A közönség halkan morajlott, amikor a fiatalember fellépett a színpadra. Széles csíkos ingben, posztómellényben, kopott fekete farmerben, saruban mezítláb állt meg a mentorok előtt. Hosszú hajából indult szemüvegkerete, amely kerek, enyhén sötétített lencséket tartott. Oldalán mint törött fegyver lógott a hathúros gitár. Megköszörülte a torkát, majd köszönt: – Sziasztok!
Tartalom átvétel
More comments here