Rövid útmutató a reggeli újságokhoz

A széppróza rég ismert dolgokat mond el mindig újszerűen, az újságírás viszont újonnan történt dolgokat mond el a rég megszokott szavakkal. Karel Čapek e bonmot-ja a velejénél ragadja meg a viszonyt, amely az irodalom és a sajtó között van.

Aki könyvet vesz a kezébe, az a maga bonyolultságában akarja látni az életet. Az újságírás viszont mindig egyszerűsíti, az ismert fogalmak keretei közé helyezi az eseményeket. Milyen átláthatatlan, kaotikus, rémisztő átélni egy közlekedési balesetet, és mennyire egyszerű elolvasni ezt a hírt: „A komlói tűzoltóság tájékoztatása szerint Mánfa és Magyarszék között egy Volkswagen Golf a bal elejével ütközött egy Suzuki Wagon R+ bal elejével, majd keresztbe fordult az úton. A Suzuki az árokba vágódott. A balesetben négyen könnyebben sérültek.

Az is látható, sosem hír az, ami normaszerű, ami szabályos, ami esztétikus, ami mindennapos. Ha az a Golf rendben hazaér, nem írnak róla a lánglovagok a honlapjukon. Bár Tolsztoj szerint is mind egyformák a boldog családok, mégis lehet regényt írni a harmóniáról, a jól működő dolgokról, egy pincérről, aki egész életében szerette a vendégeket és mindenki megelégedésére csapolta a sört. Egy ilyen pincér azonban csak akkor kerülhet bele a sajtóba, ha felnégyeli a szomszédját.

Bár exkluzívan véres hír, mégsem kerül bele a lapokba, hogy Dzsingisz kán mongoljai százezer muzulmán lakost mészároltak le egyetlen délután alatt, hacsak nincs e vérengzésnek éppen ma évfordulója. A sajtó számára hír minden, ami ma, ami éppen most történik. Hiába feledhetetlen szöveg Kennedy elnök berlini beszéde, nem lehet a mai lapba beszerkeszteni. A mai lap a helyi országgyűlési képviselő aktuális felszólalását hozza, amely bár nem mérhető Kennedy elnök szózatához, de behozhatatlan előnye, hogy ma történt.

De valóban ez történt ma? Hiszen egyetlen újság sem arról szól, ami éppen történik, hanem arról, aminek a szerkesztőség szerint történnie kell. Hiába meséli el a rendőr, a postás és a villanyszerelő saját szavaival, ami történt, az újságba a hírlapíró szavai kerülnek bele. A rendőr, postás, villanyszerelő elhűlve olvassa majd, milyen összeszedetten, értelmesen és érdekesen nyilatkozik a lap hasábjain, ám a saját szavait alig találja. Lehet, hogy a szavak, amelyeket kimondott, hűek a történésekhez, de az bizonyos, az újságíró szavai érdekesebbek, jobban megragadják az olvasók képzeletét.

Persze minden újság csak módjával alkalmazza a fikciót, a rendőr, postás, villanyszerelő szavainak kiszínezését, a megengedett, sőt, szükséges hozzátoldást, hiszen a túlzott irodalmiaskodás veszélyeket rejt. Csak annyira szabad színezni, hogy az olvasó még valóságosnak, ám érdekesnek találja a hírt. Érdekfeszítő elképzelni, milyen lehetett egy esemény a valóságban, ha megpróbáljuk lecsupaszítani azoktól a jelzőktől, amelyeket a szerkesztőség adott hozzá.

Ritkán gondolunk bele, amikor a világ, s benne szűkebb régiónk hírei között tallózunk, hogy az újságot ugyanúgy emberek írják, akik szubjektíven látják a valóságot. Pedig elég visszaemlékezni, milyen volt egy esemény, amelyen magunk is ott voltunk, és mi jelent meg később róla az újságban.

Az újság így mindig szenzációs, szokatlan, idegborzoló, sokkoló híreket ad le, mintha világunk egy örökké forrongó, válságból válságba botladozó, élhetetlen, kibírhatatlan és folyton követendő eseményektől burjánzó hely lenne. Pedig csak arról van szó, hogy az újságban sosincs szó a csöndes, szerelmes délutánokról, a sétáról a parkban a gyerekekkel, egy finom ebéd öröméről, a munkahelyi sikerekről, a jól végzett munka örömteli fáradtságáról.

A feszítő hírverseny még egy különös aspektust ad hozzá a médiához: az újságok egyre kevésbé a valóságról, és egyre inkább más újságok híreiről szólnak. Ha a Váci Krónikás lehozott egy hírt arról, hogy új út épült a településen, azt a régió lapja is hamarosan átveszi. Ha ez az út sokakat érint, megírja az országos lap is, noha tudósítója nemhogy az új úton, de lehet, hogy Vácott sem járt soha. Vagy ha egy politikus valahol vidéken mond egy különöset, hamarosan valódi turnét ad a különböző médiumokban. A sajtó sosem azt kérdezi, hogy amit mondott, úgy van-e, sosem szakértők, elemzők vizsgálják a különös mondatot, hanem újra és újra elmondatják ugyanazzal a politikussal a húsz másodperces érdekességet. Érdemes figyelni, mennyire ismerik a politikusok a sajtó e tulajdonságát, és mennyire igyekeznek kihasználni.

Minden újság, legyen az nyomtatott vagy online, egy valóságos csoda. Csoda, hogy a szerkesztőség örökös nyüzsgéséből, hangzavarából, tülekedéséből, átláthatatlan kavargó információözönéből minden reggel, vagy épp minden órában kiemelkedik a produktum, a rendes betűkkel, értelmes mondatokkal, jó képekkel összeszedett, letisztult, szépen olvasható újság.

Örüljünk neki, és olvassuk ezeket rendszeresen, ám mindig figyelmesen és a kellő kritikával. 

More comments here