– Nem lehet, Béla – mondta az őszes férfi a telefonba. – Most nem. Kiemelt meccs, tele lesz fejessel a lelátó, csak baj lenne belőle. Nem. Még ötven perecet sem. Tudom, hogy utána eltűnnél, de ide most tiszta papírok kellenének…. én értelek… De nem. Most nem.

Az egész város a rangadóra készült. A bajnokság utolsó meccse volt, és a kisváros csapata a királycsináló szerepében találta magát. Ha győz, a vendégcsapat elveszíti első helyét. És minden esélye megvolt a győzelemre: az ellenfél legjobb csatára megsérült az előző találkozón, betonbiztos hátvédjüket pedig két meccsre eltiltotta a szövetség. Érthető tehát, hogy ezt a szenzációs derbit mindenki a helyszínen akarta követni.

Abban sem volt semmi meglepő, hogy mérkőzés előtt mindenki a büféhez ment: tökmagot, egy korsó sört, egy kávét kértek az emberek. A vendéglátós készült, erre az alkalomra két tapasztalt pultost szerződtetett, de a szokatlan rohammal ők sem bírtak. Hiába töltött kevesebb mint negyed percet egy vásárló a pultnál, a sor csak nem fogyott. Sőt, egyre hosszabban kígyózott a büfé előtt.

Senki sem emelte fel a hangját, fiesztahangulat uralkodott. A nem mindennapi meccs esélyeit tárgyalta mindenki. A sor lassan kiért a stadionból, az utcán folytatódott. A pultnál hordót cseréltek ötpercenként, sivított a kávégép, kattogott a pénztárgép. Már a szomszédos utcákon is emberek álltak. A sor kettévált, egyik a helyi strand felé, míg a másik a főtér irányába haladt. Újabb és újabb emberek álltak be.

A mérkőzés elkezdődött, de a sor nem apadt, állni látszott, hiába lépett el 20 másodpercenként valaki a pulttól, kettő került a helyére. Élelmesebb árusok az utcán kezdték árulni a portékát. Jól fogyott minden, mígnem adóellenőr és közegészségügyi szakemberek nem tűntek fel. Néhány helyszínen kiszabott bírság gyorsan elűzte az árusokat, helyettük hamarosan a katasztrófavédelem kezdett ásványvizet osztani.

A félidőben a vendégcsapat vezetett egy büntetőből értékesített ajándék góllal, de ezt kevesen látták. A szurkolók jó része még mindig sorban állt. Végül, a második félidő tizenötödik percében egy televíziókat is áruló helyi boltos néhány készüléket helyezett ki az utcára, hogy mégis lehessen élőben követni a meccset. Hatalmas ováció fogadta a helyiek egyenlítő gólját.

A büfés és két alkalmazottja szünet nélkül osztotta a sört, a tökmagot és a fröccsöket, de a sorban állók száma továbbra sem fogyott. Mintha valami átok ülte volna az üzleten. Ugyanakkor a kasszában sosem látott mennyiségű készpénz gyűlt össze, kárpótlásul a szakadatlan munkáért. A büfés megfogta ma az isten lábát, arcáról mennyei öröm sugárzott.

A meccs negyed nyolckor ért véget, a bajnokaspiráns középcsatára a nyolcvanötödik percben bravúros gólt lőtt, ezzel pedig biztosította a csapat elsőségét a tabellán. A lelátón helyet foglalók szedelődzködtek, ám sokan úgy döntöttek, nem ártana még egy sörrel leöblíteni a mérkőzést. A büfé környékén újabb sort kezdtek alkotni a repetára érkezők.

Már bőven éjfél is elmúlt, amikor a sor fogyni kezdett. A pereces még mindig mosolyogva nézte a tétován álló embereket a háza ablakából. A többezres tömeg lassan oszlott, de még mindig voltak, akik abban bíztak, megkapják a sörüket. Az árus ekkor lassan nyakába akasztotta a péksüteményes dobozkáját, és kilépett az utcára. Talán mégis sikerül eladnia azt az ötven perecet ma este.