Apám azt mondta: ne politizálj! Egy hozzáértő, magabiztos mesteremberre mindig szükség van, de csak ha távol tartja magát a politikától. Nem engedte, hogy munkaközösségi tag legyek, lebeszélt, amikor be akartam lépni a rendszerváltó pártba, ürügyet talált, hogy otthon maradjak, amikor a kollégák tüntettek. Így aztán húsz éve minden reggel elmentem megtartani az óráimat, délben otthon ebédeltem, a délutánjaimat kivétel nélkül azzal töltöttem, hogy apámnak segítettem rendben tartani a házat. Ne politizálj – mondta, ha megpróbáltam szóba hozni valamilyen aktuális közéleti témát.

Apám eladó volt, a kiválók közül való aktív korában. Inasként egy zsidó boltjában szolgált először. Amikor ’44-ben a kocsmában a zsidókat szidták, egy idő után közbeszólt: a Jakab egy rendes ember, megbecsüli a munkásait. Feljelentették. A keretlegények a nyílt utcán verték ki a fogait, a rúgásoktól epét hányt. Hiába próbáltam neki elmondani, ma már más világban élünk, például nincsenek keretlegények, és nincs állami rangra emelt antiszemitizmus, ő csak keserűen legyintett. Ma nincs, holnap lehet – szűrte át fogai kerítésén halkan.

Az államosítás után is ugyanabban a boltban dolgozott, mint korábban. Amikor ’51-ben a kocsmában arról beszéltek, mennyire előnyös az állami gazdaság, apám közbeszólt: a Jakab rendes ember volt, nem lopta el az állam pénzét, és kisebb költséggel több hasznot termelt a szatócsboltjában. Feljelentették. Ugyanaz a túlsó szomszéd, mint ’44-ben. Ugyanazok a keretlegények, immár a párt szolgálatában verték el – most egy pincében, legalább nem a nyílt utcán. Mivel eltelt néhány év, apám már rosszabbul viselte, hogy leverték a veséjét. Hiába próbáltam neki ilyenkor elmondani, hogy ma nincs állami vállalat, és mindenki egyénileg kovácsa a maga lehetőségeinek, ő csak keserűen legyintett. Ma nincs, holnap még lehet – szűrte át fogai kerítésén halkan.

A rendszerváltozás után is maradt még kicsit a boltban – nem szólt bele semmibe, csak kiszolgálta a vevőket. Kikopott a kocsmából is, nehogy olyasmit szóljon, amiből baja lehet. Amikor adócsalás vádjával letartóztatták volt kollégáját, az új tulajdonost, ő már békében nyugdíjba mehetett – a rendőrségen tett vallomása miatt az elsötétített üvegű terepjáróból kiszálló fiatalemberek csak elszórakoztak vele, veséje, fogai már nem voltak valódi veszélyben. Hiába mondtam neki, hogy a vadkapitalizmus aranykorának vége van, és a bandák már kialakították az új egyensúlyt, ő csak keserűen legyintett.

Apám két éve meghalt, de ettől még ugyanúgy láttam keserű legyintését akkor is, amikor végül harminc év szolgálat kirúgtak az állásomból, mert a tantestületi értekezlet végén halkan megjegyeztem, mégsem kellene vigyorogva tapsolni nettó idióták nemzetmentőnek gondolt baromságaihoz. Akkor és ott elfelejtettem apám jótanácsát: ne politizálj!