Nem esett jól semmi, mióta meglátta a községháza melletti hirdetőtáblán azt az ajánlatot. Eddig pedig minden olyan jól ment, és sosem ismerték úgy az öreg Kormost, hogy ne a két lábán állna a földön. Önmagát is alaposan meglepte a gondolat, de legfőképpen az, hogy képtelen volt kiverni a fejéből.

– Eh, marhaság – morogta maga elé újra, és jó nagyot húzott a söréből. Gurult az aranyszínű ital a torkán lefelé, de szinte azonnal vissza is kívánkozott. Keserűnek érezte most, mint az epét, amit néhány hónappal ezelőtt hányt. Akkor elvitte ugyan a mentő, de aztán hamar rendbejött. – Lajos bátyám sem a régi már – vonta meg vállát a kocsmáros, de amúgy minden ment tovább, ahogy szokott.

Hajnalban ettek az állatok, aztán ő is, indult utána napszámba, délután egy kis szerelés, ez-az maszekba, aztán meg a háztáji, míg sütött a nap. Utána következett a szórakozás. Amúgy volt fedél a feje fölött, tűzifa, amennyi kellett neki, a kert megteremte, amit megevett, meg még egy kis papramorgót is reggelre. – Mi az úristen kellene még? – nézett a tükörbe éjjel, amikor szinte józanon hazaért a kocsmából. Van rádiód, villanyborotvád, sparhelted, amin főzhetsz, mi hiányzik?

Volt egyszer asszony is, elment már régen, városba vágyott, elvitte egy ficsúr. A gyerek is itthagyta, többet akart, mint az apja. De ez a világ rendje, nem? Anyja a temetőben húsz éve, apja még régebben nyomja a földet. Ez az élet, és miért bolygatja meg ezt holmi felirat?

„Kedves asszonyok, van napi kb. 500 ml fölösleges tejem, mert a kéthónapos kislányom nem bír többet enni. A Szabadság téren lakom, ha valakinek szüksége lenne anyatejre.”

Percekig állt előtte, és próbálta elképzelni, milyen íze van az anyatejnek. Voltaképpen a tejére sem emlékezett. Az volt persze a könnyebbik része, reggel bele is ivott, de prüszkölve okádta ki. Borzalmas selymes, zsíros, mégis édes valami volt.

No, de az anyatej, az valami egészen más mégis, minden kétség kizárva. Egy asszony melléből rossz dolog nem jöhet ki, ez például egészen bizonyos. Akik anyatejet esznek, azt mondják, még boldogok.

Boldogság! Meg egy kis májusi eső, az kellene még! Mi ez az őrület, hát térj magadhoz, Kormos Lajos, felnőtt ember vagy, vénségedre bolondulsz meg?

Elment a ház előtt, meg kell azt hagyni, takaros kis lakhely volt, diófával, azon apró hintával, sok virággal az udvarban. Anyatej elvihető – az ablakban is olvasható volt, hogy Kormos Lajos bizony pont jó helyen jár. De le sem szállt, nagyot rúgott a pedálba, hogy kiugrott a hátsó kerék, szétporzott az apró szemét a nyomában.

Mondani sem kell, végül becsöngetett.

– Csókolom, Lajos bácsi! – jött ki a kismama, kerek arcán nagy mosollyal. – Mi járatban?

– Hát, hogy az anyatej… – mordult az öreg.

Nevetett az ifjú anyuka.

– Anyatej? Van, van, de minek az magának?

– Hát, tudja, van a szomszéd utcában a Jolánka, no, hát alig van neki, oszt kért, hogy jöjjek már el ide…

– A Jolánka? – csodálkozott a nő. – Jolánka még meg sem szült, Lajos bácsi.

– Eh, hát de attól még… Csak az íze végett, hogy tudja… Hogy az övé rendben van-e… Érted te, vagy nem?

– Megmondom őszintén, nem. Jolánkával gyakran találkozom a védőnőnél, szólt volna, ha bármi kell neki. Valami sántít itt, Lajos bátyám.

– No, idefigyelj. Elmondom én, mi az igazság. A tejed nekem kell. Egy hete keserű a söröm és ízetlen a levesem, egy hete, mióta elolvastam, hogy eladod a tejed. Mert nem emlékszem, tán sosem történt meg, nem is volt igaz, de nekem mindig így mesélték: én is voltam kisgyerek, én is szíttam anyám melléből a tejet. Akkor nem voltam ilyen nyomorult, ilyen öreg, ilyen elveszett. Mert tudd meg, nekem is volt családom, szép házam, hitelem a kocsmában és isten előtt, voltak legénytársaim, volt cigányzene és jó bor. Ezek mind csak voltak, és én is csak voltam boldog. De ha még egyszer megízlelhetem az anyatejet, én tudom, hogy minden visszatér, visszajön a boldogságom is, amelyre nem emlékszem, amelyet csak meséltek, és lehet, hogy igaz sem volt. Ezt már érted, te lány?

– Értem, Lajos bácsi – bólintott a lány, és sietve visszafordult, hogy kihozzon a bácsinak egy mérővel a friss, most fejt anyatejből.