A reggeli kávé melletti rutin részévé (vagy helyettesítőjévé) vált nálam a twitter, email, fészbúk hármas átfutása. Valahogy képben érzem magam, ha elolvasom azok reflexióját a világ ügyeire, akiket a mikroblogon követek, az e-mailek a feladatokat, munkákat, kéréseket hozzák, a fészbúkon pedig megtudhatom, kivel mi az aktuális helyzet.

A jel / zaj arány azonban egészen más ezeken a médiumokon. A legzajosabb talán a fészbúk, annak ellenére, hogy nagyon sok mindent ki lehet szűrni a hírfolyamból. Egyfelől mindig újabb és újabb szpemelő alkalmazások támadnak, másfelől minél több ismerős van, annál több csoportcsatlakozást, új barátságot mutat a weboldal. Szerencsére néhány kattintással el lehet oda jutni, hogy csak az állapotfrissítéseket mutassa, így gyorsan át lehet futni, kivel mi újság.
Zajos lehet a twitter is, mert noha szabályozható, kit követek, az ő csiripjeik egy bizonyos része számomra így is kevés információt hordoz. Általában azért, mert nem is nekem szánja, és mert a kapcsolatok sokkal lazábbak itt, mint például azokkal, akikkel levelezek.
A másik oldal ugyanis épp a személyesség foka ezeken a csatornákon. A twitteren van a legtöbb olyan kölcsönös kapcsolatom, ahol a távolság igen nagy: személyesen nem ismert, élőben sosem látott emberekkel tudok szót váltani. Ismerőseim mindenképpen, hiszen naponta találkozunk az online térben, segítőkészséget és megértést mutatunk egymás iránt. Azok a bizonyos demokratizáló, felszabadító élmények is itt érnek: örülök, hogy a unique-os Gabival rendszeresen tudok szót váltani, vagy hogy visszakövetett Ihász Ingrid, akinek szakmai blogját nagyon régóta olvasom, tudásáért, stílusáért, kedvességért pedig személyében is tisztelem.
Személyesebb a fészbúk, de itt is akadnak meglepetések. Ilyen nekem például Dettre Annamária, akiről nehéz lenne azt mondani, hogy nem ismerem, de az egészen biztos, hogy ő nem ismer engem. Mégis bejelölt, és én visszajelöltem. Azóta látom a frissítéseit, néha bele is szólok a folyamba, de azért pontosan érezhető, mikor érzi úgy, hogy egy színes kocka beszél hozzá, és mikor felel neki valódi ismerős. Neki nyilván valamilyen célja van ezzel a rengeteg begyűjtött virtuális baráttal, én pedig nem fogom ebben a céljában gátolni. A twitterkapcsolatokból is kialakul olyan, hogy virtuális fészbúk-baráttá válik valaki, legfőképpen azért, mert a fészbúkon több mindent meg lehet tudni egy személyiségről, gazdagabb lenyomata a tényeknek, mint a twitter.

Természetesen itt jöhet egy olyan menet, hogy ezek az eszközök megölik a személyes kapcsolatokat, hogy virtuális lesz minden, hogy majd monitor előtt élünk. Hogy ez nincs így, az is bizonyította, hogy a távbeszélő, a tömegmédiumok vagy épp a mobiltelefon sem ölte meg a kapcsolatokat, csak átalakította, bizonyos helyzetekben megkönnyítette, máskor megnehezítette állapotukat. Ezek eszközök, amelyek a rendelkezésünkre állnak. A mi döntésünk, mi használjuk ezeket, vagy ők bennünket. Mindkét alternatíva valós.