Sokszor bizonytalanodom el, jól csinálom-e azt az önként vállalt, némi honoráriummal járó, de missziónak is tekintett munkát, hogy egyetemistákat tanítok újságot írni. Nagyon távol áll tőlem a klasszikus tanári manír, ez egészen bizonyos, tisztában vagyok a korlátaimmal. Egy ízig-vérig pedagógus számára felháborító dolgokat lennék képes mondani például a hazai felvilágosodás jeles képviselőiről, és talán olyan vitákat generálnék egy középiskolában, amelyek a közvélekedés szerint nem oda valók.

Az újságírást is sokszor tanítom, azt hiszem, néha túl sokszor is, némán. Egy-egy lapindítón persze megbeszéljük, mit tartok témának és mit nem, hogyan lehet és érdemes megközelíteni az élet egy-egy szeletét, de amikor a hallgatók által késznek titulált szöveget megkapom, sebészként (vagy kórboncnokként) szabok bele az élő szövetbe, és teszem olyanná az írást, amely a magam mércéjével mérve már cikk. Ebben kérlelhetetlen és kegyetlen vagyok, ahogy velem voltak anno mestereim, és bár ismerem a szöveg iránt érzett szerelmet, ettől az eljárástól, tudom, jön majd az a felismerés, hogy ez a pálya elsősorban szakmai felkészültség és nem tehetség kérdése.

Keveset magyarázok, de úgy érzem, kevés a kérdés is. Akik közvetlenebb viszonyt alakítottak ki velem – attól félek, ez főleg rajtuk múlt, magam csak nyitottságot igyekeztem kommunikálni, de kezdőlépést aligha tettem –, azokon érzem a fejlődést, ahogyan írásról írásra kimazsolázzák, mit és miért húzok ki. Akikkel ez nincs meg, ők talán fájdalommal és frusztrációval veszik kézbe újra és újra a lapot – már megint meghúzott, átírt a Sarnyai.

Tanulok én is persze. Legfőképpen fegyelmezni magam. Két különböző szerepem van, egyik helyen főszerkesztő, másutt mindössze nyelvi lektor vagyok. Néha elfog a hév és a lendület, hogy átírjak szövegeket, de aztán rájövök, a lektor nem tehet ilyet. Kocsi vissza, marad a helyesírás.

Más, de nem feltétlen rosszabb a lap, amelybe érdemben nem nyúlok bele. Az a hallgatóké, amelybe a kedélyes sztorizás, az nagy léleknek az nagy kiöntése, kocsmaasztali érvelés, pletyka és miegymás is belefér. A másik lap profibb, de talán távolságtartóbb, szárazabb. De a kérdés kérdés, a mondat mondat benne. Mert én így szeretem. Hogy a hallgatók szeretnek-e ezért? Erről őket kellene kérdezni, azt hiszem.