A szenvedélyek kártalanítása

Amíg egy ember (konkretice: én) blog- és fészbúkremeteségben él, bizonyos körülményei nem számítanak. Akkor is tudom persze, hogy rosszul csinálom a dolgaimat, és hogy ez nincs rendben így, de valahogy tojok az egészre. Rágyújtok, amikor jólesik (meg akkor is, amikor már nem), kávét és egyéb egészségtelen dolgokat iszom nyakra-főre, a szám estére egy pöcegödör és így tovább.

A párkapcsolat mindig tisztábbá tesz – nemcsak abban az értelemben, hogy világosabbak a céljaim, harmonikusabb a gondolkodásom, de pőrén a fizikai viszonyaimat tekintve is. Egyébként sem vagyok persze mocskos, de azért jobban belefér egy-egy kimaradó tusolás, egy borostásabb pofaszerkezet, szakadtabb megjelenés.

A legszebb (egyben persze emberi edukációm szempontjából a leghátrányosabb), hogy most az van: elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nincs szigor, nincs feddés a káros szenvedélyekért. A velünk született önzés és a bennünk rejlő elfogadás mezsgyéjét járva, felnőtt emberként döntöttünk úgy, hogy látjuk egymást, és amit látunk, remek.

Amikor vele vagyok, természetesen kerülöm, hogy hamutartóvá váljak ízben és szagban (ez egyébként nem is kerül erőfeszítésbe, annyi más dolgot lehet közösen csinálni, hogy eszembe sem jut rágyújtani). A gond az, amikor nem vagyok vele, és eközben válok hamutartóvá és kávéscsészévé. Ezekkel a dolgokkal, tudom, nem kellemes fizikai kontaktusba kerülni. A dohányos ember szája, haja, ruhája, könyve dohányszagú – á, felesleges kertelni: büdös. Természetesen zabálom a rágót, és igyekszem kiszellőztetni magam és a környezetem, de ez félmegoldás, nem is kérdés.

Egyszer, amikor tényleg felnőtt leszek – nemcsak koros és nagydarab –, majd nem kapaszkodom más emberekbe, hogy lemondjak mindarról, ami káros (bár jó) az életemben. Nem tudom, de majd az olvasó megítél: azt hiszem, nem embertől elrugaszkodott dolog energiát kapva egy másik embertől elszakadni mindattól, ami egyébként is rossz az életemben.

Amíg a szenvedélyeim kártalanítottak, valahogy könnyebb nélkülük. Piszkos Spinoza, évszázadokkal ezelőtt megmondta: egy szenvedélyt csak egy másik, nagyobb szenvedéllyel lehet kioltani.

De mi lenne, ha szenvedélyek nélkül, csak úgy csöndesen, elmeditálgatva, lassan és örömmel próbálnák élni?

More comments here