„Nincs rajtam bugyi”

Tekintetes Bíróság, Kingát, az avajszinuarnyalat blog szerzőjét nem ismerem, vele perben, haragban nem állok. Blogját olvasom, twitteren követem. Legutóbb megosztotta velünk, szerinte mi a kotta a feminizmussal kapcsolatosan. Férfiként, nyitott gondolkodóként, emberként igyekeztem befogadni. Reflexió következik.

Kis túlzással a világtörténelem szól a nők elnyomásáról. Miért? Mert a férfi nem érti, ezért folyton megfékezni akarja a nőt. A zsidó-keresztény kultúra az eredendő bűn okozójának tartja, sorsa elvágva, kussoljon. A görög-római – Graves rögeszméje, bolond beszéd, de van benne rendszer – a matriarchális társadalom felszámolási kísérletsorozata a patriarchális javára (pl. Zeusz örökös hentergései).

A reneszánsz nyomán volt egy kis felívelés (Katalin cárnő, az angol uralkodónők – nota bene: viktoriánus korszak), kedves anekdotok őrzik nyomait, hogy azt mondja a pénzügyér a királynőnek pénzügyi válság közepette: Felség, mondjon valami biztatót is! Mire az uralkodó: Nincs rajtam bugyi. (Persze ez is vadállati, erőszakos, hímsovén poén ma. Akkor nem volt az).

Napóleon, de főleg a Szent Szövetség kiadá a Kinder, Küche, Kirche jelszót, mintegy tematizálva, mi komilfó egy nőnek. Hagyományai máig hatóak. A világ marxista felén az öntudatos proletár párja az öntudatos munkásnő (szövőnő, traktoroslány, egyéb bornírtságok) – szép példa mondjuk a „tinisztár” Törőcsik Mari, amint targoncát vezet a téeszcsében harminckét ragyogó fogával mosolyogván.

„Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, / de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb…” – indítom a költő szavaival e történelmi visszatekintésem után a magam gondolatait. Kinga ír a pornográfiáról, hogy az de fúj, erőszak, a nő mint tárgy, stb. Intellektualice lehet persze finomkodni, de szex közben – vigyázat, vendégszöveg – annyira összetapadnak a nyálkahártyák, hogy oda intellektus már nem fér el. Általában farkak leszopása ocsmány és undorító, de a nő, akit szeretünk, nem általában farkat szop, hanem egyetlen konkrét farkat – és e dicstelen tettnek remek motivációi vannak.

Én itt, vidéken valóban nem vagyok naprakész, hogyan eszik meg egymást a tengerentúlon mindenféle hullámai a feminizmusnak (no pláne a marxizmus hol tart a világ mai stádiumában). Az tény, hogy az állami szférát leszámítva (I love you bértábla!) bizony jelentős különbségek vannak fizetés és fizetés között. Vica versa: komoly pozíciót foglal el még ma is az a középfokú (megengedem, foximaxi marxizmus-szenilizmussal ékesítve) végzettségű nő, aki anno bizonyos engedményeket tett az erkölcs terén. Aljas? Az. Botrány? Az. Másképp lesz húsz év múlva? Adja az ég! Ámde tagadhatatlan, a jól fizetett férfi hálás és / vagy retteg a nőtől, aki kiegyezés körül bizalmas körülmények között leszopta. A nő pedig nem rohant feljelenteni, ma sem tenné, inkább élvezi előnyeit.

Sosem leszünk egyformák. Nem vitatom a jogot az azonos fizetésért, a bíróság előtti egyenlőségért, a szólásszabadságért, az életforma szabad megválasztásáért. De ehhez kapcsolódóan igenis megengedhető, hogy aki akarja, a brutálisaljas patriarchális szokás szerint szopja le bátran a főnökét, ha úgy ítéli meg, hogy képessége alapján húsz év múlva is a sokadik zéró lesz a szervezetben, ahol dolgozik. De ezért engem ne piszkáljanak, ne vegyenek egy kalap alá, ne hisztizzenek arról, hogy a győztes nemhez tartozom és aljas kizsákmányoló vagyok. Nem. Csak férfi. Meg ember. Mert az egyre kevesebb.

Ps: Abban mondjuk teljesen igazat adok, a magyar társadalom létkérdései (lesz-e állásom, befizetem-e a köztartozásaim, tudok-e még kenyeret venni) közé nehéz beilleszteni ezt a témakört.

Tekintetes Bíróság, Kingát, az avajszinuarnyalat blog szerzőjét nem ismerem, vele perben, haragban nem állok. Blogját olvasom, twitteren követem. Legutóbb megosztotta velünk, szerinte mi a kotta a feminizmussal kapcsolatosan. Férfiként, nyitott gondolkodóként, emberként igyekeztem befogadni. Reflexió következik.
More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...