A jó tanuló felel

Török Gábor, elemez, blog, jó tanuló, házi dolgozat

Az Index a kormányváltás örömére lecserélte állandó vezércikkíróját, Tóta W. helyett (néha mellett) Török Gábor elemez nekünk, ergyáknak, ostobáknak, nem értőknek a címlapon. Mai dolgozatának címkéje: hazaszeretet, s bízvást állíthatom, bármelyik általános iskolás házi dolgozat ugyanígy felmondja, amit a jó tanulótól a tanító néni hallani szeretne. Ami meglepő, a cikket a címlapos ajánlás mellett megosztják a közösségi médiában is, és nem csupán az elsőre is „jó tanulónak” tűnő arcok.

Török Gábor, aki a fővárosból költözik a falura, mert ott csend, jó levegő, kellemes környezet van (és így nem látja, hogy a legtöbb falusi magyar „bennszülött” nem laptopozik, magaslesről tesz az ő elemzéseire, értesüléseit egymástól, és nem a blog.hu ketrecéből szerzi, a munka neki pedig leginkább az, amit az önkormányzat közérdekű feladatnak meghatároz), felháborodik, hogy a kisdedek nyugalmát elmebeteg honfitársak verik fel.

A sűrűn elismételt kétharmad, a nemzeti összefogás bornírtságokra, közhelyekre, mindennapi élethelyzetek megoldására is fordítható – érvel tovább a szónok, és implicit azt sugallja, ha ez a kormány akarná, üstöllést lenne közlekedési kultúra, egymásra mosolygás, s jóféle(!) radnótis patriotizmus. A motoros magyarkodók dorgálást kapnak a házi dolgozat szerzőjétől, a konzervatív, családjukért aggódó apukák simogatást.

(Érdektelen kitérő: ezek az emberek ordítanak ma a különböző fesztiválok ellen kisdedeik nyugalmát féltve, miközben húsz–harminc éve ők ordítottak a P. Mobil gitárszólója alatt. Pedig a jelenség teljesen ugyanaz, csak közben a P. Mobilt ma már teljesen máshogy hívják, és objektíve tökéletesen egynemű a mostani sztárzenekarokkal – ne, kérem, ne mondja senki, hogy azokban a dalokban szellem, meg üzenet és fortély van. Semmivel sincs több, mint a mai zenékben – kitérő vége.)

Török Gábor írása tucatmunka, jó tanulós fércmű, benne világlik a lényegi mondanivaló kínos hiánya, és valami erőszakolt megfelelni vágyás a konzervatív tananyagnak.

Ártani magam sem akarok egyetlen embertársamnak sem, Török Gábornak sem. Van hely a nap alatt minden blognak, minden üzenetnek, minden írásnak. A rossznak éppúgy, mint a zseniálisnak. A zavar akkor van, amikor a zseniálisat zavarosnak, a rosszat pedig zseniálisnak igyekeznek beállítani (például nehezen érthető T. G. első helye a hír(!)blogok versenyében – hacsak úgy nem, hogy az Index új üdvöskéjét illik hivatalosan is egy minimum nyersrezsővel ékesített Goldenbloggal díjazni).

More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...