Goldenfos, avagy nem mind arany, ami savazott

2010 júl 7
twitterverseny, goldenblog, díj, ízlés, mérték

A HVG égisze alatt futó Goldenblog verseny sosem volt sima terep. Érthető, hiszen véleménnyel bíró, fogalmazni képes, nem simulékony, sőt, elég gyakran keményfejű emberek méretnek itt össze minden évben. Ráadásul igencsak szubjektív módon.

A Goldenblog szerintem azért jó, mert összetereli a blogokat, a nevezők közül lehet és érdemes is szemezgetni, évről évre új és új blogokat megismerni itt. A jó része nekem itt véget is ér.

A normalitás, az ízlés, a ráció nem a Goldenblog erőssége, inkább a döntés elkenése, a váratlanul megszülető zsenik felfedezése, a közvéleménnyel való néha betegesnek tűnő ellenkezés szerintem a legfőbb vezérelve. Ettől függetlenül van olyan oldal a korábbi győztesek között, amelyet szívesen olvasok, van olyan blog is, amit leszarok mai napig is, lett légyen szerzője Golden Blogger.

A twitterverseny azonban minimum kínosan, de inkább katasztrofálisan sikerült az idén. A Twitter egy mikroblog alapvetően, ezért azon nem is akadok fenn nagyon, hogy mindössze négy hús-vér ember van a tízes listán. Egy corporate twitterfolyam is lehet jó, emberi, hangulatos, sőt. Azonban a szavazás finoman szólva is anomáliákkal terhelten folyt.

A @balaton nevű versenyző ugyanis áradatszerűen szavazott önmagára, mindig új és új regisztrációkkal. Ezt semmi nem tiltotta (és azért arról is hallottunk már, hogy egy-egy szavazás kapcsán néhány plusz emailcím születik, ha kell), maximum a fair play és az etika, de ezek, ugye, sosem a versenyszabályzat részei. A spam mindig a meglévő réseket használja ki, mert előnyt akar a többiekkel szemben. Egy blogger extra figyelmet akar, és a Goldenblog erre kitűnő lehetőség. Aligha hiszem, hogy a bicikliért hajtott a versenyzők többsége.

Végül a szavazatok nemhivatalos szavazatösszesítés szerint a @balaton nyert, a HVG szerint azonban a @spottrhu, mert a zsűri, úgymond, kiszűrte a nem szabályos, illetve duplázott szavazatokat. Nekem személy szerint édesmindegy, melyik nyert, az viszont bizonyos, twitteres körökben a @balaton is megkapta azt a figyelmet, amire szüksége volt.

Voltaképp teljesen mindegy, mit mondanak rólunk, lényeg, hogy ott legyünk a közbeszédben. Néha azt gondolom, a @goldenblog csapatát sem vezérli más.