Domesztikált barbár

Domesztikált barbár

Az angolok természetesen minden helyszínre hoztak egy embert, aki ott született, de már huzamosabb ideje Angliában él. Így igyekeztek tompítani a sokkot, ami a királynő alattvalóját érheti a barbárok földjén – Lengyelországban, Lettországban és Magyarországon. Az Európai Unió által finanszírozott, diákoknak szóló, egymás megismerését szolgáló projekt keretében az elmúlt négy napot Lettországban töltöttem.

Európa tiszteli a magyarokat – 9 magyar középiskolás igen színvonalas hotelben, kiváló körülmények között tölthetett el 3 éjszakát Lettországban, Júrmalában, Olaine-ben és Rigában. Sírós elválásokat okozó, visszavágyós barátságok születtek. A többi annyira nem fontos, bár nyilván megemlíthető.

A projektet, amely részeként angol, lengyel, lett és magyar diákok találkoznak négy alkalommal egymás otthonában, az Európai Unió finanszírozza. A nálunk lesajnált, gyűlölt, szabadságharccal legyőzendő és leköpendő Európa. Európa, amelynek keleti oldala most is szeretettel, odafigyeléssel fordul felénk, míg a nyugati végek szerencsésebb fiai barbárként kezelnek (Angliában rendes pénzzel fizethetsz, és a megfelelő oldalán lehet közlekedni az útnak – zárta tapasztalait a tekintélyes angol küldöttségvezető).

Szerencsétlen a helyzet, amikor a letteknek, lengyeleknek és magyaroknak az angol nyelvet kell használnia közvetítő nyelvként. Törjük ezt a számunkra furcsa logikával, eltérő kulturális beágyazódással bíró idegen nyelvet, erőfeszítést teszünk, hogy megértsük egymást, miközben az angolok beleszületetten fintorognak – anyanyelvük keresztrefeszítéséhez nincs sok kedvük asszisztálni.

Hidegek, elegánsok, arisztokraták a britek a kelet-európai fiatalokkal, itt nincs barátság, nincs kapcsolat, pláne szeretet. Ezek itt mind barbárok. Kell az angoloknak valaki, akit már megszelídítettek, hogy tompítsa a kulturális sokkot, amelyet a velünk való érintkezés okoz. Bevallom, látva ezeket az angolokat, a mentalitásukat, szeretném megúszni, hogy hozzájuk ki kelljen utaznom.

Mi persze azt mondjuk, lemondtunk a fontos ügyeinkről, hogy pénz ömöljön az országba. Ma ennyit kell hivatalosan látni ebből ez egész történetből, nem többet. Nem szabad látni a barátságokat, az emberek közötti kapcsolatokat, sem magát az embereket. Az a mondás ma, hogy nélkülünk döntenek rólunk. Pedig ezek a döntések valójában a politikusainkon kívül senkit nem érdekelnek – már, ha lehet élni az országban.

Lettországban például lehet élni. Ha kapálódzol, hogy angolul beszélsz, kvázi bármelyik lett átvált. Nem túlzok, bármelyik. Nyilván, én most a fővárosról és a legkiemeltebb üdülőövezetről beszélek. Emellett – bár nem öröm ez nekik –, de mindannyian beszélnek oroszul. Euróval fizetnek, jólöltözöttek, tudnak mosolyogni. Nem frusztráltak, nem hülyék. Utcáikon ott a szovjet múlt, de a jelen életükben ez már nem tényező. Levetkőzték.

Jómagam magyar barbárként mozgok közöttük, próbálok domesztikált maradni, elhitetni, hogy én nem egy szomorú, elmaradott, az elmúlt éveket eltékozolt ország polgára vagyok, és olyan messze vagyok a lengyelek, a lettek, no, pláne az angolok Európájától, mint Makó Jeruzsálemtől. Vasárnap honfitársaim kisebb része szavazott – hogy mire vagy kire, az Lettországból nézve a körömpiszoknál is kevesebb.   

Az angolok természetesen minden helyszínre hoztak egy embert, aki ott született, de már huzamosabb ideje Angliában él. Így igyekeztek tompítani a sokkot, ami a királynő alattvalóját érheti a barbárok földjén – Lengyelországban, Lettországban és Magyarországon. Az Európai Unió által finanszírozott, diákoknak szóló, egymás megismerését szolgáló projekt keretében az elmúlt négy napot Lettországban töltöttem.
More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...