Ördögtől való a szerzői jog?

Az Apple, ahogy szokta, végletesen megosztotta az érdeklődőket új eszközének bejelentésével. A fanatikus rajongók és a bukást prognosztizáló szkeptikusok között a technikai részletek mellett többek között ott nyílt mély szakadék, hogy a laptop és a telefon közé pozicionált készülék a cég webes boltján keresztül tölthető meg csak tartalmakkal. Egyes kommentárok az asztali gépek alkonyáról beszélnek, míg mások az Apple csúfos bukását vizionálják. A fizetős és a nyílt világ újabb összecsapása készülődik.

Ha belegondolunk, kiderül, a szerzői jog egy viszonylag új jogi vívmány. Előtte mecénások, igen gazdag megrendelők gondoskodtak a szerzők megélhetéséről. Pápák, királyok, grófok, hercegek személyes ízlése szabta meg egy-egy mű végleges formáját, bár akkor is akadt olyan tartózkodó egyéniség, aki csak egy méltató bevezetést óhajtott ahelyett, hogy Jézus képmása feltűnően hasonlítson rá.
A szabad verseny és a liberalizmus adott szabadságot először a művészeknek: nem mecénások, de a piac döntött arról, megél-e, vagy sem. A szerző a közlés jogáért cserébe pénzt kapott, egyesek jól, mások alig-alig, de megéltek így. Fura kinézetű fiúk a tengerentúlon azt is kitalálták, a szoftver ugyanúgy szellemi termék, mint egy festmény, mint egy könyv. Meg is gazdagodtak belőle. Nemsokára azonban Linus Torvalds rombolta nimbuszukat híres mondatával: szoftverért fizetni olyan, mint nőért pénzt adni. A szex pedig csakis szabadon jó.
Ez, a szoftvergyártókat implicit lekurvázó mondat és az internet jelentette technikai lehetőségek a kommunizmusba való visszalépést hozták: mindenki igénye szerint fogyasztott és képessége szerint fizetett. A kiadók egyre drasztikusabb lépésekkel árulták el kétségbeesésüket: a hajdan hatalmas összeget hozó szellemi termékek piaca egyre kisebbre zsugorodott. Gyakorlatilag bármi fellelhetővé vált az interneten. A jelenség a világgazdasági válsággal karöltve megrázta a tartalom-előállítókat. Patinás lapok kerültek a csőd szélére. A könyvpiac vegetál, a mozik látogatottsága folyamatosan süllyed. Szerzői jogi költség terhel már épp ezért szinte minden adathordozót, minden asztali számítógépet. Egyre nehezebb jogilag szankcionálni egy olyan magatartásformát, amelyet a társadalom többsége nap mint nap lelkifurdalás nélkül cselekszik meg.
Sokan és sokféleképpen kívánták rehabilitálni a szerzői jogot, mégpedig úgy, hogy az ne bosszantsa a szellemi termékek végfogyasztóit. Ahogy természetesnek vesszük, hogy a reggeli kávé mellé a napilapért is pénzt adunk (nota bene: ennek alapfeltétele, hogy a kávé megvásárlása ne jelentsen luxuskiadást), úgy merült fel az igény, hogy ésszerű összeget fizessünk mindazért a termékért, amelyet élvezünk, vagy használunk (folyóirat, könyv, zene, film, szoftver). Akad egy olyan réteg, amely már szívesen fizetne, elismerve az alkotó erőfeszítését, befektetett munkáját. Megtanulva, hogy márpedig ingyen ebéd nincsen.
Az Apple egy lehetséges választ adott erre az igényre. Ez egyébként a cég eddigi stratégiájához képest nem meglepő: termékeihez a megemelt árért cserébe mindig jogtiszta szoftverek garmadát adta vevőinek. Ez történik most is. Ha képes önmérsékletre, arra, hogy a kiadók költségeihez mérten jóval kevesebbért adja a szellemi javakat (és technikailag erre minden lehetősége adott, hiszen puszta bitek vándorolnak egyébként is meglévő csatornákon), akkor sikeres lehet az új termék még akkor is, ha a szabad világ elutasítja, vagy az eszköz feltörésén munkálkodik.

More comments here