Mire jó a Twitter?

Avagy: mit kezdjek magammal 140 karakterben? Olyan ingyenes szolgáltatás ez, amely csak a magamutogatónak, folyton beszélőknek való? Technikarajongó és / vagy magányos kockák gyűjtőhelye? Egy mindig naprakész információforrás? Művészet? Ízlések, trendek, celebek folyamatos értékmérője? Politikai véleményformálók közössége? Esetleg mindez együtt? Simon Dumenco ma megjelent írása (Hogyan szárnyalták túl a használók az alkotókat – megmentve ezzel a Twittert önmagától) tetszetős összefoglalót nyújt, ezért érdemes lefordítanom.

New York polgármestere a közösségi média ellen szólván mondta: „Kit érdekel az, hogy emberek nyilvánossá teszik, éppen a bankban vannak, vagy szükségük van egy kávéra? Miért írnak ilyesmit az emberek, mások pedig miért nézik ezt?”

Persze egy blogger hamar reagált: „Bloomberg úgy beszél a Twitterről, mint általában azok, akik sosem látták még.” A szerző mégis elismeri, mindig akad számos felhasználó, aki a polgármester által idézett sorokat küldi a világhálóra.
De Bloomberg valójában egy régebbi Twittert kritizál, amely ténylegesen szólt arról is, hogy véletlenszerű lelkendezéseket kaptuk egy felhasználó csodálatos életéből. A Twitter alkotói kódolták bele ezt a banalitást egy rossz kérdéssel. A főoldalon ez volt több mint három évig: „Mit csinálsz éppen most?” (Sőt, már a név, a csiripelés is utal a jelentéktelenségre, a madárszó nagyrészt érthetetlen kommunikáció, kivéve, ha olyan vevőhöz érkezik, aki képes dekódolni az üzenetet.)

Az önreflexió és ennek erőteljes megosztása persze korunk része, egyik szimbóluma pedig a Twitter (másik Ben Stiller legnézettebb Youtube-videója, amelyben épp státuszüzenetét frissíti a Facebookon a mondattal: „Ben éppen frissíti a státuszát”.) Ezért valós azokról beszélni, akik jelen idejű önreflexív üzenetekkel bombázzák a mikroblogot, de jó hír: leiratkozhatunk róluk.

Ma a Twitter nem azt kérdezi, mit csinálsz, hanem, hogy épp mi történik. Jelmondatát a piac alakította ki, amely ma már így szól: „A Twitter a legjobb mód felfedezni, mi történik a világodban.”

Tehát nem a kitalálók, hanem a Twitter közössége kezdte az oldalt fejleszteni – beleértve a Twittert használó szolgáltatásokat író programozókat –, az alapítóknak elég munka volt, hogy technikailag kiszolgálják a hatalmas tömeget. A közösség fedezte fel, hogy híreket, információkat oszthat meg, belinkelheti a szalagcímeket – e megosztások erejével téve primer információforrássá a Twittert. Mások 140 karakteres nyelvi játékok gyűjtőhelyévé tették a címkék kreatív használatával – belépett a modern művészet. Megint mások tévéműsorok, filmek, zenék rajongói kibeszélő fórumává formálták, ahol magukkal a sztárokkal is lehet találkozni – s lett így kulturális barométer. Megjelent a kritikus tömeg is, amely például a 2009-es iráni elnökválasztáson politikai mozgósításra, véleményformálásra használta a Twittert.

A Twitter alkotói nem bátorították a szolgáltatás ilyetén fejlődését (talán az új megjelenés létrehozása kivétel ez alól), de javukra szól, hogy semmilyen módon nem álltak az útjába sem. Megjegyzendő, jó érzékre vall, hogy nem akadályozták, hogy a felhasználók újra feltalálják a szolgáltatás valódi erejét, hogy kibontsák a belekódolt, Bloomberg által is szóvá tett ostobaságból. Ez mindenképpen okos húzás volt tőlük.

Az én Twitter-profilom.

More comments here