Minek ma már szerkesztőség?

Minek ma már szerkesztőség?

Tiboru, a Konteó blog szerzője a Cink Nyári Ródsójánál teszi fel a kérdést, mégis minek egy online, főleg közösségi tartalomra épülő újságnak szerkesztőséget fenntartani.

Szily László válaszol is:

[j]ó a kérdés, egy ideig én is azt hittem, a szerkesztőség elhagyható, de nem. Kell egymás személyes inspirálása, így az ötletek, az információáramlás is sokkal gyorsabb […] bármihez képest.

Diákkoromban mindig az egyetemi könyvtárban készültem fel a vizsgáimra. A könyvtár egyrészt találkozóhely volt, az igazán érdekes, vizsgához kötődő és nem kötődő információk börzéje. Másrészt remek ritmusa volt: az olvasásra, információszerzésre, magolásra fordított időt a lazulás, a kávézás, később az internetezés szakaszai nekem megfelelő ritmusban váltották.

Valódi jellem az, aki egyedül képes otthon dolgozni. Nekem nagy erőfeszítés lenne, hogy egyáltalán elkezdjem a munkát: mindig lenne éppen fontosabb teendőm. Nem vagyok abban biztos, hogy képes lennék úgy beosztani az időmet, hogy tényleg elvégezzem a munkámat.

Tiboru kérdését, gondolom, a technológia fejlődése inspirálja. Minek elhagyni az otthonom, amikor onnan kényelmesen elérhető bárki és bármi? Az interneten akár új-zélandi emberekkel is kapcsolatba kerülhetek (döntően írásban), nehogy egy másik budapesti kontakttal. Tény, hogy akár többszereplős, nemzetközi megbeszéléseket is lehet ma már videotelefonon keresztül lebonyolítani – ugyanakkor a félreértés, a tévedés lehetősége így sokkal nagyobb, mint személyesen. A jelenlét, a Szily László által említett inspiráció Skypen (Hangouton, Facetime-on) még nem jön át. Még kell a közös cigaretta, még kell az a közös kávé, a gangon állás együtt, hogy működjön.

A Steve Jobsról szóló könyvből egyértelműen kiderül, a digitális kultúra egyik legjelentősebb guruja a személyes találkozásokban, a jelenlétben hitt. Az első időkben személyesen vette fel a kapcsolatot az őt érdeklő emberekkel, később magához rendelte őket. Minden esetben hosszú sétákat tett, ahol volt ideje kifejteni gondolatait, és meghallgatni a másik érveit. Közben pedig figyelt a másikra, mintát vett jelleméről, habitusáról, mindarról, ami a kábelen nem, vagy nehezen jön át. Önéletrajzírója explicit le is írja, értette a modern kor kommunikációs eszközeit, használta őket, de a személyes találkozók erejében hitt igazán. Ma ezt őrületes pazarlásnak érezzük, nincs türelmünk jelen lenni, és meg is teszünk mindent, hogy bárhol másutt legyünk inkább, mint ott.

Természetesen a munkahelyi környezet minősége döntő fontosságú. Sok olyan munkahely van, amely inkább gátolja, mint segíti, hogy ezek a találkozások létrejöjjenek. Vannak olyan irodák, amelyeknél még az otthonod is kreatívabb, megbízhatóbb és kényelmesebb munkakörnyezet nyújt. Pedig abszolút nem mindegy, hol dolgozol. Sok helyen olvasható, hogy az íróasztal mellett töltött tíz óra csak akkor produktív, ha közben –szervezett és tudatos módon – meg tudod törni a monotonitást, ha tényleg van idő az információk áramlására, a személyes találkozókra, a beszélgetésekre.

Ezekből a beszélgetésekből, a jelenlétből alakul ki a szerkesztőség, alakul ki egy olyan kreatív és támogató közeg, amelyben inkább természetes, mint csoda, hogy az online lap nap mint nap megszületik.
  

Tiboru, a Konteó blog szerzője a Cink Nyári Ródsójánál teszi fel a kérdést, mégis minek egy online, főleg közösségi tartalomra épülő újságnak szerkesztőséget fenntartani.
More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...