A megszakított jelenlétről

Idő – a megszakított jelenlétről

Legnagyobb értékünk ma nem a pénz, hanem az idő. Időt áldozunk emberekre, tevékenységekre, a hobbinkra és szenvedélyünkre. Órára, percre beosztott idővel él egyre több ember, hogy létezni, dolgozni tudjon. Félünk elvesztegetni az időt. Időből ugyanis kevés van. Az osztott idővel párhuzamosan fogy el a jelenlétünk is emberi kapcsolatokban, közösségekben, munkahelyen, vagy bármilyen más társaságban.

Nem vagyunk ott, amikor a másik emberrel beszélünk, nem vagyunk ott, amikor meetingen ülünk. Az okostelefonok megteremtették annak lehetőségét, hogy mindig máshol legyünk, mint ahol éppen vagyunk. Miközben autóban, vonaton, munkaértekezleten, találkozón vagy éppen osztályteremben ülünk, telefonon keresztül, némán intézzük egyéb ügyeinket.

Az emberi kapcsolatok, a találkozások hajlékonnyá váltak. Bárkit fel lehet hívni, ha nem érünk oda a megbeszélt időben. Szinte bármilyen párbeszéd megszakítható egy telefonnal. Ha nem érdekel a másik, ültünkben beléphetünk online egy másik közösségbe. Az sem érdekesebb, de legalább más.

A megszakított folyamatok világában élünk sokan. Egy tevékenység szabálytalanul kezdődik el, esetlegesen folytatódik és talán soha nem ér véget. Mint egy családi ház építése: minden pillanatban új és új munkát ad nekünk. Más információ érkezik, gellert kap egy történet, be kell avatkozni, ami elromlott, ki kell javítani.

Egy mai termék nem ér meg fél évet sem, máris kap valami újat. Örökös befejezetlenségben létezik minden, és ez a vége nélküliség áll minden egyes munkanapunkra. A folyamatosan változó körülmények között igyekszünk megóvni magunkat, ezért semmibe nem állunk bele egészen – jelenlétünk korlátozott, és mindig hagyunk magunknak kiutat, egy másik tevékenységet, egy másik közösséget.

Persze kíváncsiak is vagyunk, hogy miközben tárgyalunk, mi történik a postafiókunkban, a Facebookon, a Twitteren. Kíváncsiak vagyunk, mi a vezércikk az online hírportálon, mi történik a világfaluban és szűkebb területünkön.

Társas lények vagyunk, a kíváncsiság, a pletyka, a törődés olyan tények, amelyek nélkül létezni sem tudunk. Mégis a jelenlét tudatos vagy tudattalan korlátozása miatt e képességünket távoli emberekre, távoli közösségekre vetítjük át. Tudunk mindent, mi történik twitteres követettjeinkkel Bécsben, Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Frankfurtban. Látjuk a Facebookon, hogyan él évfolyamtársunk Ausztráliában, New Yorkban vagy Londonban. De alig ismerjük szomszédjainkat a blokkházban, és fogalmunk sincs, két utcával arrébb kik laknak.

Online jelenlétünk ritkán vigasztaló. Ez és az örökké megszakított, újrakezdett ténykedésünk kevésbé produktív. Veszendő a munka, amelyet százfelé szétszakadva, koncentráció nélkül, rutinból vagy épp ösztönből teszünk.

Rendet kell rakni az időnkben. Időt adni annak, ami lényeges, és megfojtani azt, ami nem az. Nem engedni, hogy az év az évre fejlődő, egyre okosabb eszközök figyelmeztessenek teendőinkre. Tiltani kell, hogy automaták jelezzék, mi a fontos nekünk. Hiszen ezt csak mi tudjuk eldönteni. Ha van erre időnk.

Legnagyobb értékünk ma nem a pénz, hanem az idő. Időt áldozunk emberekre, tevékenységekre, a hobbinkra és szenvedélyünkre. Órára, percre beosztott idővel él egyre több ember, hogy létezni, dolgozni tudjon. Félünk elvesztegetni az időt. Időből ugyanis kevés van. Az osztott idővel párhuzamosan fogy el a jelenlétünk is emberi kapcsolatokban, közösségekben, munkahelyen, vagy bármilyen más társaságban.
More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...