Közös büntetésünk: a jónak és a rossznak tudása

Közös büntetésünk: a jónak és a rossznak tudása

Vannak közöttünk műveltek, képzettek és agyafúrtak, akik határozottan beszélnek arról, hogy hogyan kellene élni. Úgy tűnik, jól ismerik az emberi élet receptjét, és mondják, ha követjük tanácsaikat, boldog, kiegyensúlyozott és igaz életünk lesz. Mint az államtitkár, aki nemrég törvényben definiálta, milyen a boldog család – majd kisvártatva, úgy tűnik, elvált a feleségétől.

Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár és tál belsejét, hogy külsejük is tiszta legyen. (Máté 23:26.)

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták. (Máté 7:12 – Bíblia Católica)

Ha jól értem tanítását, Krisztus lehetőséget mutatott arra, hogyan üdvözülhet az ember. Nem adott parancsot senkinek, hogy úgy éljen, mint ő. Csak megmutatta, hogyan lehet könnyebben embernek lenni. Az evangelizáció nem azt jelenti, hogy alávetem magam egy nem ismert és gyűlölt rendszernek, hanem azt, hogy értesülök a jó hírről. És a legkevésbé sem azt, hogy agresszíven követendő normákat állítok fel embertársaimnak.

Buddha sem kéri, hogy higgyünk benne. Azt sem, hogy elhiggyük a reinkarnáció és a karma bonyolult tételeit. Mindössze elmondta néhány ezer évvel ezelőtt, hogyan lehet könnyebb az emberi élet. De a választás az enyém.

A büntetés, amelyet az európai ember hite szerint megkapott (tudunk választani jó és rossz között, azaz szabadok vagyunk), lehetővé teszi, hogy felnőtt emberként saját akaratunk szerint éljünk. Nem kell megindokolni senkinek értékeinket, választásainkat, az utat, amelyen járunk.

Ez fordítva is igaz – nincs joga senkinek beleszólni abba, hogyan élünk. Aki beleszól mások életébe, idővel elbukik. Kudarcok kísérik, mert akiket befolyásolni akar, meggyűlölik, ráadásul előfordulhat, hogy remek életvezetési receptjeivel felsül saját életében.

A társadalom működése természetesen megkíván szabályokat, törvényeket. Aki embert öl, megbűnhődik. Aki mások tulajdonához nyúl (s nem elég nagystílű ebben), azt a társadalom legtöbbször büntetéssel sújtja. Hiszen a minden határon túl korlátlan szabadság tönkretenné a társadalmat. Ösztöneinket a civilizáció, a nevelés és az állami erőszakszervezetek kordában tartják. Ez helyes – feltéve, hogy a társadalom maga szabhatja meg (közvetlenül, vagy képviselői útján), hogy milyen szabályokat fogad el. E normák legfontosabb alapja lehet a fenti, Máté Evangéliumából vett idézet.

A társadalom nagy része tökéletesen megvan a család törvényi definíciója nélkül. Megéli a párkapcsolatát, kiteljesedik egy másik ember mellett, örömeit, bánatait kezeli a mindennapokban. A politikai érdekből bunkósbotként használt kereszténység és a keresztény államtitkár heroikus (és eredményében pitiáner) próbálkozása, hogy az általa tanult norma szerint rendezze az emberek párkapcsolatát, mindössze szövegszinten sikerült. Szövegszinten lehet csak előírni ki kit szeressen, kivel ossza meg otthonát, ágyát, életét. Úgy meg minek?

Békén kellene hagyni az embereket. Szeretni, élni, vállalkozni, boldogulni – hiszen közös büntetésünk a jónak és a rossznak tudása.

Vannak közöttünk műveltek, képzettek és agyafúrtak, akik határozottan beszélnek arról, hogy hogyan kellene élni. Úgy tűnik, jól ismerik az emberi élet receptjét, és mondják, ha követjük tanácsaikat, boldog, kiegyensúlyozott és igaz életünk lesz. Mint az államtitkár, aki nemrég törvényben definiálta, milyen a boldog család – majd kisvártatva, úgy tűnik, elvált a feleségétől.
More comments here
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...