utolsó

Az utolsó pacal

Doktor úr! Nem vagyok őrült! Kérem, higgyen nekem! Mindent meg tudok magyarázni. Sora volt az egész történetnek. Úgy indult, hogy rágyújtottam a fordulóban, ahogy huszonöt éve mindig. Akkor lépett mellém az az öregember. Mosolygott, közben meg valami szokatlan kedvesség áradt belőle. De a szaga volt a legfurcsább. Amikor gyerek voltam, a muterék templomba járattak. A tisztelendő úr reverendájának volt ez a szaga, mint az öregnek. Csak állt mellettem, és sokáig nem szólt. Végül aztán megbökte a karom. „Már csak öt órád maradt.” Ennyit mondott, és közben is mosolygott. Először nem értettem. Még hat köröm volt hátra a melóból, kétszer húsz perc szünettel, abból meg sehogy sem jön ki az öt óra. „Az életedből, úgy értem.” Mintha olvasott volna a gondolataimban.

Tartalom átvétel
More comments here