mesterség

Minden lehet hír, amire kíváncsiak vagyunk

Az újságírás a kíváncsiság mestersége (ahogy Bodor Pál írja). Bár az is lényeges, de elsősorban itt nem az újságot író ember személyes érdeklődéséről van szó, hanem arról, hogy amit megír, arra kíváncsi-e kettő, húsz, kétszáz vagy kétszázezer ember. Persze lényeges még Havas Henrik kiegészítése: az ellenőrzött és igaznak bizonyult információt fel kell dolgozni, és közzététele nem sérthet köz-, vagy jogos magánérdeket.

Amatőr fénybúvárok fotódokumentációja

amatőr fénybúvár, fénykép, fotózás, instagram, közösség, gyakorlat, mesterség

Titkon (vagy nyíltan) mindannyian szeretnénk jó fotósok lenni, és a technikai fejlődése elhiteti velünk, hogy a tízezer óra gyakorlata nélkül is azok lehetünk. A fotográfia régen egy mesterség volt, amelyhez komoly anyagi és szellemi befektetés kellett. Ma, úgy hisszük, elég hozzá egy telefonon lévő hangyabokányi nyílás is. A technika pótolni akarja számunkra a háttértudást és az eszközöket is. Nem kérdés, miért népszerű az Instagram, és miért válik minden közösségi oldal egyre inkább archivált fotódokumentációk lelőhelyévé. Pedig fotózni nem tud akárki.

A tízezer óra gyakorlata

tehetség, hagyomány, mesterség, gyakorlás, zseni, átlagember

Kezdő újságíróknak mindenki azt mondja, a szakma nyolcvan–nyolcvanöt százaléka megtanulható. Ha van, a tehetség csak ezen felül jelentkezik. De ha nincs, akkor is lehet bárki megbízható, alapos és persze középszerű újságíró. Más kérdés, akar-e így szakmabéli lenni. A magam részéről ezen kívül még két másik összetevőben hiszek, amely fölé emelhet az átlagnak: az egyik a hagyományok tisztelete, a másik pedig az elv, amelynek a tízezer óra gyakorlás nevet adták.

Tartalom átvétel
More comments here Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...