Kreatív írás, weblapozás, világháló
Elszomorító, ami most Wolf Katival történik, de erről a legkevésbé ő tehet. A tehetséges magyar énekesnő előadta a dalát, amellyel nem szerepelt jól a döntőben, az összes többi már tőle függetlenül történik. Nemzethalál, Európa gyűlöl minket, minek pofázott bele a kormányfő, szánalmas, amit a konzulátusok tettek – politika, érzelmek, ótvaros gondolatok kavarognak az eurovíziós táncdalfesztivál körül.
Szegeden, épp a Magyar Televízió helyi stúdiója mellett, egy kissé romos épületben lakik egy cigánycsalád. Nem csak a szűk família. Gondolom, mindig azok a rokonok is, akiknek itt van dolga. Élnek, esznek, isznak, veszekednek és kibékülnek – talán csak kicsit hangosabban, mint mások. Akárhányszor csak arra megyek, mindig zene szól náluk.