Érdek nélkül tetszik

| november 12th, 2014

Az elején még azt gondoltam, érdekes lesz testközelből egy hatalomváltást végignézni, de kiderült, nincs benne semmi meglepő. Az alábbi történettel tudom szemlélteni a folyamatot.

Ismert, hogy a Boross Péter kormánya által mozgatott Csúcs László 1994-ben elbocsátott 129 munkatársat a közszolgálati rádióból. Így Bolgár György addig megosztó, erősen politikus betelefonálós műsorát a távozásával együtt vették ki adásból, helyette a politikailag megfelelő Németh Miklós Attila „A mi időnk” címmel indíthatott betelefonálós műsort vasárnap délután.

A mi időnkAz ő idejük immár nem a politikáról szólt, hangsúlyosan általános, nem megosztó témákról akart ártalmatlan műsort csinálni. Az első beszélgetések egyike máris a szépségről szólt, arról, mitől lesz valaki, vagy valami szép.

Az első betelefonálók még a műsorvezető által vágyott tartományokban beszéltek, aztán megérkezett egy enyhén borízű hang, aki mindössze ennyit mondott: „Mi a szép? Ami érdek nélkül tetszik.”

Eufória lett úrrá a műsorvezetőn, akin érződött, még nem találkozott ezzel a mondattal. A hét első hat napja, úgy tűnik, kevés volt a felkészüléshez.

„Uram, ez nagyszerű. Ami érdek nélkül. Jaj! Ez nagyon pontos. Hadd kérdezzem meg, ezt ön találta így ki?” A borízű hang csak egy szót mondott, Kant, majd letette a kagylót.

A filozófus nevének elhangzása után zenét játszott be a műsorvezető, majd, mint ha mi sem történt volna, folytatta délutáni műsorát. Talán kicsit kevesebb lelkesedéssel, és kevesebb hallgatói történettel a szépségről.

Hát így zajlik a váltás, amikor eljön az ő idejük. További sikereket mindenkinek!

Választási totó

| január 30th, 2014

– Nézd – nézett fel Jenő, a kiskocsma törzsvendége a söréből. – Nézd, én 1990-ben még csak harmadikos gimnazista voltam. Nem tudtam akkor tenni. Úgy őszinte, ha azt is megmondom frankón, hogy nem találtam volna el az MDF-kormányt. De akkor még kölök voltam.

– Az első tétmeccsen mandinerből sikerült csak betalálnom, mert én hülye, az SZDSZ-re tippeltem. Komolyan örültem, amikor a szocik behúzták őket a kormányba, így végül is csak a nyertesre szavaztam.

– Aztán a Horn–Orbán-vita nálam eldöntötte a következő mérkőzést. Még fasorba se volt a Torgyán-féle visszalépéses trükk, amikor én már megmondtam, ki fog nyerni. Az sem volt kérdés, hogy a következőn a kezdeti töketlenkedés ellenére a szocik szépfiú-projektjének győznie kell. Az kicsit cinkes volt, hogy aztán kiderült, ügynök a koma, de az én nyertes ikszemet ez már nem befolyásolta.

– A legnehezebb 2006-ban volt eltalálni a győztest. Az elemzők folyamatosan félrevezettek, hol így, hol úgy fújt a szél, de én bíztam a Feriben, hogy képes behúzni végül a győzelmet. Rátippeltem, úgy is lett. Hibátlan eddig a sor, mert hát nem okozott gondot az utolsó meccsen megint a győztesre szavazni, egyértelmű volt, hogy Orbán nyer.

– Most még nem döntöttem el, hogy áprilisban hova teszem az ikszet, de nem féltem magam, március végére meglesz a tuti tippem.

– Jenő, én ezt mind értem, de áruld el, mire megy ki ez a játékod?

– Nézd, egyszerű ez. Harminc, negyven év múlva, az akkori választások után fel fog hívni egy maca, és azt mondja: Kedves Jenő! Ön egész életében kiválóan játszott, és most sikeresen behúzta a 13+1 találatot. Minden iksze a helyére került, ezért jogosult, hogy felvegye nyereményét. Kicsit fosok, hogy az első tippem megóvják, de hátha belefér. Gazdag leszek, kisapám!

– Azt, ugye, tudod, hogy a 13+1 találattal hetente játszhatsz ilyen nyereményért?

– Ugyan, kisapám! Aprópénzért botlábú focistákra fogadjon az öregisten. Jegyezd meg, vérbeli játékos mindig nagy téten játszik!

„Nem ezt ígérted, Kádár János! Azt hittük, visszük valamire, nem csak az üveget vissza” – énekli a szegedi csapat a Jazz Kocsmában. Nem különös, hogy egy huszonnégy éve halott politikus ígéreteit kérjük még ma is számon (akármilyen szellemes formában)? Ahogy az orosz irodalom Gogol Köpönyegéből bújt elő, úgy áll előttünk húsz év politikusgárdája, amely viszonyul valahogyan Kádár Jánoshoz. Mint a bölcs feleségek, úgy tudják mind, hogy a has felől kell minden kérdést megközelíteni.

Mert ha a has be van tömve, ha a pénztárca, autó, nyaraló, hűtőszekrény rendben van, akkor bármilyen disznóságot hajlandóak vagyunk lenyelni. Meg persze az is fontos, hogy vezetőink pont olyanok legyenek, mint mi (micsoda erőfeszítés a korábbi agitprop osztálynak, vagy ma a miniszterelnöki PR-csoportnak előállítani ezt az arculatot a rózsadombi magaslatokról).

Kádár János rendszere (amelyre koromból adódóan alig emlékszem) azt ígérte, hogy boldog és felelőtlen kiskorúságban tartja az állampolgárt, elintézi helyette a bonyolult ügyeket, de cserébe be kell tartani a gyerekekre vonatkozó etikai és protokolláris előírásokat (például hogy nem pofázik bele a nagyok beszédébe.). Voltak kérdések, amelyekről akkor sem lehetett nyíltan beszélni – ez volt a korabeli politikai korrektség (megszálló csapatok, a szocializmus ideológiája, a párt vezető szerepe, szegénység, etc.).

Kádár János rendszere emlékeim szerint rengeteg munkát adott a dolgozóknak (alig egyévesen bölcsődés lettem – idővel kiderült, hogy a munkának sok haszna, értelme nem volt), ugyanakkor egy kockás papíron kiszámítható volt előre a következő évtized szerény gyarapodása. Volt egy szocialista középosztály (IMF-hitelből), amely idővel autót, telefont, kertes házat vásárolhatott. Nekik szívesen adott kölcsönt beláthatatlanul hosszú futamidőre az Országos Takarékpénztár.

Kádár János rendszere volt az egyik leghosszabban tartó magyar konszolidációs időszak, amely ki nem mondott államcsőddel és magyar emberek kivégzésével kezdődött, majd ki nem mondott államcsőddel ért véget. Az államcsőd valóban keretezi húsz éves ciklusainkat, ahogy ezt a mai miniszterelnök nemrégiben megfogalmazta. A most kormányzó, magát forradalminak nevező társaság sokat idézi Kádár Jánost – anélkül persze, hogy a halottat néven nevezné. Ottlik, Márai vagy Kádár; mindegy, a lényeg, hogy a has be legyen tömve. Itt még ugyan vannak jelentős problémák, de a kiskorúsítás, az eszme sulykolása, a közösségek szétzilálása és a távoli konszolidáció ígérete már jól megy.

Kádár és a mai miniszterelnök között van még egy jelentős különbség: Kádár nem dolgoztatott akárkikkel. Az országos vezetésben kevés volt az olyan végrehajtó, aki szellemi bambasága, tohonyasága, bicskanyitogató sötétsége okán tehertétel lett volna a Pártnak. Nem szolgáltatott mindennap muníciót azoknak, akik nem értettek vele egyet (bár Kerényi, Pozsgay, talán Fekete György ott voltak már akkor is – de egészen más polcokon).

„Nem ezt ígérted, Kádár János” – énekli a srác a Jazzben, és arra kell rájönni, hogy valamennyien a be nem teljesült ígéretek foglyai vagyunk. Mindig kell valaki, aki segít nekünk élni, aki befizeti helyettünk a rezsit, megmondja, mit dolgozzunk, hogyan boldoguljunk. És egyetlen erő sincs, amely a kilábalást erőltetné ebből a kényelmesen nyomorúságos össztársadalmi kiskorúságból. Ezt ugyan nem ígérte, de halálán túl is kitűnően betartja Kádár János.