A művészet autonóm. Hitek, meggyőződések, személyes elkötelezettségek befolyásolják ugyan, de lényegében nem ez a fontos. Mert a művészet megtörténik. A regény önmagát írja, és hiába döngetni mellét Ady [„Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,”], a metrum nyelvileg kerekedik felül a költő szándékán. A festménynek ugyanígy megvan a külön akarata, a valóság újbóli megteremtésének heroikus szándéka.

Kerényi Imre alaptörvény festmény kormánynakEmellett persze létezik kultúrpolitika is. Zseniális, kultúraszervezésben, emberismeretben kiemelkedő, az autonóm művészetet jól értő karakterek képesek éveken, évtizedeken keresztül hatást gyakorolni a kánonra. Nem a művészetre közvetlenül, de arra a lajstromra, amely kijelöli a fontos, az elolvasandó, a nemzet emlékezetére számítő művek jegyzékét. Babits Mihály, később Révai József, Aczél György meghatározták koruk művészeti életét. Nem azért (de természetesen ez is belejátszik), mert jelentős mecenatúra állt rendelkezésükre. Leginkább azért, mert választott szakterületükön zsenik voltak, gondoljunk is emberi kvalitásukról bármit.

Az autonóm művészet egyetlen adekvát válaszát szolgáltatták most a kortárs festők a kormányzat hibbant lakájának megrendelésére. A véresen komolyan vett megbízatásra maró gúnnyal, finom iróniával, és az évezredek gazdag eszköztárából az otromba helyzet létrehozóját leginkább megszégyenítő további eszközökkel nyúltak a kincstári megrendeléshez.

Ezt a pirulát le kell nyelni. Nem lehet egyszerű jó képet vágni ahhoz, amikor korszakos alkotók a megrendelés minden betűjének megfelelve tesznek bennünket lóvá.

A helyi önkormányzatok költségvetésének elfogadása okán újra vitatéma a helyhatóságok mecenatúrája. Ez a szép, ókorból itt maradt szó a polgármester előterjesztésére a képviselők által megszavazott azon közpénzeket fedi, amelyeket kultúra- és sporttámogatásra fordít az önkormányzat. Nevezzük a hallgatás árának, a hűség jutalmának, a politika júdáspénzének inkább?

more »