Mitől extra a magyar profit?

| október 31st, 2014

Az extraprofit terminológiáját a marxizmus vezette be, ha jól értem, a marxista gondolkodók azt értik ez alatt, hogy a tőkés egy másik országban, ahol helyben elérhető a nyersanyag és olcsóbb a munkaerő, fekteti be a pénzét, így a hazainál magasabb hozamot ér el (ad notam: Made in China). Az extraprofit tehát a piaci verseny tökéletlenségéből fakad – ha az államnak van itt teendője, az csak annyi lehet, hogy piaci szabályozókat épít fel, hogy a versenyt minél kiegyenlítettebbé tegye.

ExtraprofitA honi közbeszédben ma az extraprofitnak szintén marxi (vagy távolabbra nyúlva Robin Hood-i) értelmezése kezd lenni: vegyünk el azoktól, akiknek látszólag sok pénzük van, hogy a költségvetés hatalmas lyukait befoltozzuk. Így fizet ma a távközlés vagy a bankszektor különadót. Mivel ezek a cégek elszámolni kötelesek folyó pénzügyeikkel a részvényeseiknek, ezért az állam által elvett pénzeket a fogyasztóktól beszedik (vö. „áthárítják”).

Van azonban még egy aspektusa az extraprofitnak, amelyről nem beszélünk. Beszélik, hogy egy cégnek úgymond tanulmányokat kell rendelnie az adott műhelytől. Valódi termék azonban nem jön létre, de a cég piaci előnyöket remélhet az üzlettől. Nem a tanulmányok, hanem az üzlet révén. De mondok közelebbi példát is: elviszem a kerékpárom a garázsműhelybe. Megnézik, mondanak egy árat. Másnap visszamegyek, kifizetem a mondott árat. A műszerész zsebreteszi a pénzt és végeztünk, vihetem a biciklit. Nem csilingel a pénztárgép, nincs ÁFA, nincs hivatalos bevétel. Borravalót adtam. Ha nem a garázsba, hanem egy neves kerékpárszalonba tolom be a bringát: nyugtát kapok a vásárlásomról – én befizetem az ÁFÁ-t, a kereskedő a bevétel után adót fizet. Neki nem jut extraprofit.

A törvényeket betartó piaci szereplő versenyhátrányba kerül. A munkadíjára nemcsak a rezsi kerül rá, hanem a közteherviselés is. A másik szereplő ezzel nem számol. Kiszámolta, hogy vállalkozása csak akkor marad talpon, ha csal. Az extraprofit arra szolgál, hogy életben maradjon.

Vannak piaci szegmensek, ahol köztudott, hogy csalás nélkül nem lehet életben maradni. Tudni kell, kinek mennyit kell visszaosztani ahhoz, hogy az adóhivatal és más ellenőrző szervek békén hagyjanak. Vagy köztudott, hogy a közterhek becsületes megfizetése után nem marad haszon – a vállalkozás csődbe megy.

Ezt a magyaros, évtizedek óta létező extraprofitot hitem szerint meg kell szüntetni. Igenis, adjon nyugtát egyformán mindenki. Hajthassa nyugodtan álomra a fejét minden becsületes kereskedő, és fogyasztóként lehessek én is nyugodt: nem károsítottam meg senkit a vásárlásommal.

Egyrészt ehhez az kell, hogy a vállalkozások terhei racionálisak, átláthatóak és előre tervezhetőek legyenek. Másrészt kell, hogy meg tudjam fizetni a szolgáltatások árát a közterhekkel együtt is. Mindkét kérés jelentősen befolyásolja az ország költségvetését. A tehetséges, az állampolgárok gyarapodását és boldogulását szolgáló kormányzásnak e kérdést kell mihamarabb megoldania. Lehetőleg nem kérdőívekkel.

Sok mindenben, de ebben bizonyos, hogy huszonötéves adóssága van az ország mindenkori vezetőinek.

A kimentett devizahitelesekről

| augusztus 18th, 2012

„Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket” – írja a kormányfő legújabb, minden választópolgárnak kipostázott levelében. Mint érintett mondhatom, semmi ilyesmi nem történt. Jómagam 2006-ban kölcsönszerződést kötöttem a bankkal arra, hogy húsz évig átadom neki fizetésem huszonöt százalékát lakásom megvétele érdekében. Ez az összeg vállalhatónak, kibírhatónak látszott. A törlesztőrészlet az ismert okok miatt havi bevételem közel ötvenöt százalékára nőtt. A kormány intézkedései közül az árfolyamgátat választva jelenleg havi illetményem harmincöt százalékát adom át a pénzintézetnek. A különbség forinthitelként duzzad, valamikor azért is felelősséget kell vállalnom. A helyzet jobb, de nem rózsás.

Orbán Viktor leveleTermészetesen nem vágyom arra, hogy a kormány kimentsen. Döntést hoztam, felnőttként viselem következményeit. Arra viszont vágyom, hogy a kormány tegye a maga dolgát. Amely az lenne, hogy intézkedései révén olyan gazdasági környezetben dolgozhassak, ahol lehetőségem van lemondani tisztességes fizetésem egy részéről, hogy előrébb hozhassam fogyasztásaim.

Nem kérek olyat, hogy fizesse ki valaki helyettem a hitelt. Arra sem kérek biztosítékot, hogy ne kerüljek sosem utcára a munkahelyemről. Nem követelem, hogy teljesítmény nélkül jussak bevételekhez. De elvárom a kiszámíthatóságot, a munkahelybarát gazdasági klímát, az átlátható és vállalható adójogszabályokat, a piacgazdaság békén hagyását, a fejlődést elősegítő, a teljesítményével boldogulni akarót kedvezőbb helyzetbe hozó kormányzást, a munkaadók és a munkavállalók elvárható megbecsülését.

Ezeknek pedig nyoma sincsen, legfeljebb csak az Orbán Viktor-i levelezés, a retorika szintjén. De retorika még munkahelyet, retorika még működő tőkét nem teremtett.

A legkárosabb, legretrográdabb reflexekkel nyúlt a kormány ehhez a valóban súlyos, nagyrészt örökölt problémához. Azt mondta az állampolgárnak: „nem kell felelősséget vállalnod múltbéli rossz döntésedért – mi majd megteremtjük a helyzetet, hogy következmények nélkül változtasd meg azt. Átnyúlunk a te és a bankod feje fölött, átírjuk a törvényt, amely a szerződésed szavatolja, adóforintot áldozunk arra, hogy megszabadulj hiteledtől. Te nem egy pénzintézettel, hanem a megtestesült gonosszal szerződtél. Jogod van hozzá, hogy gondviselésünk megszabadítson a sátántól.”

Nem hiszek a kormány gondviselésében az állampolgár fölött. Szépen kérem a kormányfőt, ne mentsen meg, ne törődjön velem, a sorsommal. Arra vannak más, rátermetebb erők. Csak tegye a maga dolgát, ahogyan eddig még egy percig sem. Törődjön csakis azzal, hogy lehessen békében élni, alkotni, dolgozni itthon. A többit megoldjuk majd magunk. 

Vádolom Orbán Viktort

| március 5th, 2012

A jelenlegi kormány társadalmi támogatottsága közel ugyanannyi idő alatt veszett el, mint a korábbiaké. Komoly teljesítmény ez egy olyan hatalomtól, amely kétharmados felhatalmazást szerzett. Ezúttal nem történt semmi látványos, nincs őszödi beszéd, nincs jelentős Kossuth téri zavargás. Mindössze kóros elmebetegség, erős kompenzáció és ótvaros eszmék túlinterpretálása van. A jelen pillanatban perben, haragban állunk a világ háromnegyedével, és alig maradt társadalmi réteg, amelyet ne aláztak volna meg.

Vádolom Orbán ViktortA Fidesz serény alattvalói füstölgő gödörré változtatták a közszolgáltatásokat, az eddig sem csodás színvonalról az alapok alá rombolták le az egészségügyet, a közoktatást, a tömegközlekedést, a rendvédelmi szerveket, a tűzoltóságot, a megyei és települési önkormányzatokat. A kormányzat egy roppant víziót görget maga előtt egy sosemvolt (és sohasem lesz) országról, miközben lyukas zsebbel térdel le brüsszeli és washingtoni tisztviselők sliccéhez szeretni.

Egy egyszerű antigyurcsányizmussal, a feladatok csöndes, szakmai ellátásával, szerény, de határozott konzervatív(!) kormányzással évtizedekre lehetett volna narancsszínű a kormány. Az őrült(en pénzéhes) ámokfutással megpecsételték saját sorsukat, így lassan készülhetnek átadni a hatalmukat a Jobbiknak.

A társadalom minden korábbinál elkeseredettebb, minden korábbinál kevesebb lehetőséget lát a változásra, személyes sorsának jobbra fordulására. Egyre vonzóbb a populizmus, a radikális megoldások választása, a népek, népcsoportok sunyi gyűlölete. Mintha a cigány kisebbség tenné tönkre az egyébként virágzó országunkat. Mintha a zsidók világhatalmi összeesküvése roppantaná össze Magyarország egyébként magas színvonalú gazdaságát. Nem pedig a mindent átszövő korrupció, nem a politikacsinálók pénzgyárai, nem a kormány egyre nyilvánvalóbb alkalmatlansága. Szárnyal az úgymond ellenzék, a bornírt, de csavaros észjárású, bülbülszavú zsírmagyar párt. Egyre valószínűbb, hogy kormányzati tényezővé válnak a következő választásokra.

Az elfogadhatatlanra végtelen keserűségből, csalódottságból, vagy büntetésből szavazókra nem haragszom. De vádolom érte Orbán Viktort.