A bennünk rejlő jobbikosról

| április 12th, 2012

Bevalljuk, vagy sem, Magyarországon a második legnagyobb párt a Jobbik. Népszerű, mert egyszerű, zsigeri válaszokat ad nagyon komplex problémákra. Kimondja, amit a civilizáció, a kétezer éves kultúra, az emberi gondolkodás fejlődése elfojtott bennünk. Nyíltan ragadozó, nem álmodozik a bárány és az oroszlán békés együttéléséről. Gyomorból szól, nem az ész, vagy a szív nyelvén. Ahogyan sűrűn tesszük ezt mindannyian. Legfeljebb néhányan később szégyellik ezeket a reakciókat.

A bennünk élő jobbikosHa odafigyelünk, miről beszélnek az emberek a villamoson, a piacon, a kocsmában, könnyű a sűrűn elhangzó radikális mondatokat kiszűrni. Nem csak a „Tavaszi szél vizet áraszt” megkapó szépsége a néplélek, hanem ez a mocsok is. A buzikat minden második, a cigányokat minden ötödik, a zsidókat tán minden tizenkettedik mondatban küldi el valaki melegebb éghajlatra. A demokrácia működéséről, a politikusokról, a nagy társadalmi alrendszerek működéséről is megvan az állampolgárnak a maga véleménye. Sommásan. Sarkosan. Káromkodva. Keserűen.

Lószart fog ő tízezer leütéses tanulmányokat olvasni a romák felemelkedéséről, az egyenjogúságról, a szexuális magatartásról. Menjenek a kurvanyjukba mind a mások, ez itt a mi országunk (a „mi” persze nehezen körülírható, de ez a balladai homály a legfőbb jóság, és szavazatra váltható kincs benne).

Nem bátorít senki arra ma Magyarországon, hogy higgyek a komplex megoldásokban. Bonyolult, nehezen érthető és vaskos kudarcokkal záruló reformok évtizedei után nehéz lenne újra elhitetni, hogy a cizelláltan beszélő, öltönyös, kifogástalan modorú uraknak van megoldása arra, hogy több pénz legyen a pénztárcámban. Nagyon úgy tűnik – így, kívülről szemlélve –, hogy leginkább arra vannak megoldásaik, hogy az ő pénztárcájuk dagadjon.

A bennünk rejlő jobbikos természetes dolog. Jólneveltségünk, kulturális örökségünk, toleranciánk születésük pillanatában legyőzi ezeket a zsigeri válaszokat egészen addig, míg nem bőszítenek fel bennünket a végletekig. A Jobbik a hazai politikai kereslet–kínálati piac egyik nagy nyertese, mert politikusaik felismerték, a finomkodás sutba hajítása voksokat eredményez. Ők a politikából szeretnének jól megélni a kubikolás, a levéltároskodás vagy a jogászkodás helyett, ehhez pedig kell a szavazat. A bőszült, az establishmentet egészében utáló állampolgár protestszavazata.

Azt gondolom, ha a családom, pénztárcám, egészségem, házam környéke kérdéskörei megnyugtatóan rendeződnek, az állampolgárok döntő többsége elveszíti a fogékonyságát a radikális megoldások iránt. Rendezett anyagi viszonyok között, jó iskolában tudva gyerekeimet, megfelelő kórházakban gyógyulva egy nagy frászt fogok lázadni a rendszer ellen. De amíg ilyen szar alakok ilyen gyengén muzsikálnak, észveszejtően könnyű megoldás azt mondani, hogy ezek mind buzicigányzsidók, akik meg akarnak engem ölni.

A regnáló politikai elit bizonyítványába bevésett oltári nagy elégtelen érdemjegy a Jobbik minden tette. A bizonyítvány magyarázgatása pedig csakis Karinthynak áll jól. Ehelyett jól kormányozni nem kellene már valakinek?

A Jobbiknak áll a zászló?

| július 19th, 2011

– Mi lesz, ha a Fidesz nem tesz rendet? – kérdezgették egymástól az emberek tavaly áprilisban. – Jöhet a Jobbik – érkezett a blazírt felelet. A párt, amely ugyan a közvélemény-kutatásokban nem tudott áttörni, ám üzenetei rendre meghatározzák a közbeszédet. Legutóbb a Fidesz frakcióvezetője elégelte meg a parlamenti zsidózást. A Jobbik diagnózisa erről az országról néha metszően pontos: amit megoldásként kínál azonban, maga a rémület, az ostobaság és a demagógia.

A Jobbik vezetői nem retardáltak. Nagyon is kimódolt és tudatos mindaz, amit tesznek. Pontosan tudják, hogy megoldásaik ára gyakorlatilag megfizethetetlen, hogy nem vezet út a fajtiszta, önálló, minden más nemzettől független Magyarország felé. Ám ettől még megfogalmazhatnak ilyen mondatokat. Egyszerűbben: rajongóik és szavazóik képébe hazudnak. A napi együttműködésekben, a kényszerűen kialakult kvázi-koalíciókban (például a szegedi közgyűlésben) jól látszik, hogy magukfajta és magunkfajta között nincs nagy különbség. Hataloméhes, kapzsi, gerinctelen itt is, ott is egyaránt van.

Ijesztővé ott kezd válni az ügy, amikor tartalmilag koherens, jobbító szándékú, végiggondolt javaslatokkal áll elő (főleg helyben, ellenzéki szerepben) olyan ember, aki pártja általános nézetei okán kiiratkozott a civilizált közbeszédből. Rémület olvasni, hogy tíz hozzászólásból nyolc jobbikos egy közgyűlési tudósításban, és egyik sem őrültség, nem demagógia, hanem tűpontos rákérdezés valamely nagy párt alantas érdekének érvényesítésére.

Amíg a síklogika uralkodik, és az az óvodás szellem, hogy amit az egyiknek nyolc évig szabad volt (hazudni, elrejteni, mellébeszélni, ellopni), mert ő volt hatalmon, most nekem is ugyanúgy szabad, mert ezúttal enyém a főhatalom – nos, amíg e bináris kód uralkodik és érvényesül, a Jobbiknak áll a zászló. Előbb a kistelepüléseken, kipróbálandó a radikális megoldásokat, később, ha rend lesz, nagyobb méretekben is.

Ezért kellene mihamarabb kijózanodnia a politikai elitnek. Ha lehet, nem a zsidózás és a cigányozás adaptálásával, hanem racionális politikával kifogni a szelet a radikalizmus vitorlájából.

Veszélyben a mórok hitele

| március 29th, 2010

Lassan minden napra jut egy botrányosnak szánt leleplezés, amely a radikális párt tagjait helyezi pellengérre. Helótázó szóvivő, virslivel bohóckodó, csaprészeg kabinetvezető, pornós gárdatag, a volt szocialista kormánynak külső szakértőként dolgozó államfőjelölt. more »